Gólyatáboros nemi erőszak miatt nyomoz a rendőrség

bűnügy
2014 augusztus 31., 16:47
comments 75

A Sonline írt arról, hogy a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított szexuális erőszak gyanúja miatt egy Fonyódligeten történt bűncselekmény miatt. A rendőrség egyelőre nem adott ki több információt, sem az áldozatról, sem a gyanúsítottról nem tudni többet.

Fonyódligeten a hétvégén két fővárosi egyetem gólyatábora is zajlott, az Átlátszó Oktatás blog szerzői pedig úgy értesültek, hogy az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar gólyatáborában történhetett a bűncselekmény péntek este.

A TÓK pénteki gólyatábori programját is felidézi a blog, eszerint vacsora után vetélkedőt és ismerkedős estet tartottak, ezt követően italakciókkal, bulival és "banzájjal" alakult volna az eredeti tervek szerint az éjszaka.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.