Szombaton dőlt el, hogy Donald Tusk lengyel kormányfő lesz az Európai Tanács elnöke. Ez az unió legfontosabb pozíciója, gyakorlatilag Európa elnökéről van szó.
A magyar kormány úgy érezte, hogy ez egy olyan eredmény, amire lehet építeni, a külügy államtitkára, Szijjártó Péter ezért Moldovából telefonált be az m1 Híradójába, hogy elmondja, Orbán Viktor miniszterelnök már régóta érvelt és lobbizott amellett, hogy legyen közép-európai vezetője is az Európai Uniónak.
Közép-Európa súlya ugyanis az unión belül gazdasági értelemben jelentősen megnőtt azzal, hogy az elmúlt időszakban az unió átlagánál jobb gazdasági számokat és eredményeket tud felmutatni, és ez a térség lett az európai növekedés motorja
- tette hozzá Szijjártó.
Az államtitkár azt mondta, Donald Tusk megválasztásával a térség politikai súlya is megnövekedett, a lengyel politikus megválasztása nagyon komoly közép-európai, ezen belül magyar siker is.
Elmondhatjuk, hogy a Magyarországot is magába foglaló visegrádi együttműködésnek, a közép-európai térségnek most már a gazdasági súlya mellett a politikai súlya is jelentősen megnőtt.
- mondta még.
Arra a kérdésre, hogy lehet-e gyakorlati szempontból is előnye Magyarország számára Tusk szerepvállalásának, Szijjártó Péter igennel válaszolt, mert szerinte Orbán Viktor kifejezetten jó viszonyt ápol a lengyel politikussal, aki ráadásul mindig is elkötelezett támogatója volt a visegrádi együttműködésnek.
És bár valóban akad téma, amiben a két miniszterelnök egyetért, olyan is, amiben nagyon nem: az oroszokkal kapcsolatos viszonyban például egészen mást képvisel a lengyel államfő, mint a Putyin felé nyitó magyar kormány. Ennek Tusk idén májusban hangot is adott. (via MTI, címlapi kép: MTI: Nyikos Péter)
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.