Az iráni elnök arra kérte az ország vallási vezetőit, hogy legyenek türelmesek az internettel szemben

vallás

Az iráni elnök arra kérte az ország vallási vezetőit, hogy tanúsítsanak nagyobb türelmet az internettel és a technikai újdonságokkal szemben, amiket az iszlám köztársaságban gyakran bírálnak a befolyásos keményvonalas emberek.

A klérus vezetőivel tartott teheráni találkozóján Haszan Róháni elnök azt mondta, az internet fontos eszköz a diákok és tudósok törekvéseihez, hogy új tudásra tegyenek szert, és tudományos eredményeket érjenek el.

„Ha valaki a mai világban nem ismeri és nem használja az internetet, az nemhogy szakértőnek, még diáknak sem nevezhető. (...) Nem zárhatjuk el a világot a fiatalabb nemzedék elől”

– mondta az elnök az állami televízió által is közvetített beszédében.

A viszonylag mérsékelt politikusnak számító Róháni tavalyi megválasztása után azt ígérte, hogy szélesíteni fogja a média és az internet szabadságát, de beleütközött a keményvonalasok ellenállásába, akik még a 3G-mobilhálózat kiépítését is ellenezték, mert az ajtót nyit az erkölcstelen képek továbbítása előtt. A teheráni kormány az elmúlt hetekben mégis több iráni távközlési cégnek is engedélyezte a 3G-szolgáltatás bevezetését.

A 2009-es elnökválasztást követő tüntetésekre válaszul az iráni hatóságok betiltották az olyan internetes közösségi hálózatokat, mint a Facebook, a Twitter és a Youtube. Az ifjúság és a technikához értő irániak azonban proxy-szerverek használatával és más kerülő utakon kijátsszák a hatósági ellenőrzést – írja az MTI (az ifjúság szót kifejezetten az MTI írta).