Az ELTE gólyatábor fotósa erőszakolhatott

bűnügy
2014 szeptember 02., 07:54
comments 84

Vasárnap írta a Sonline.hu, hogy nemi erőszak történt egy fonyódligeti rendezvényen. Az eset pénteken történt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karának gólyatáborában. A Blikk szerint a rendőrök a rendezvény fotósát, K. Sándor Szilárdot gyanúsítják, aki a lap szerint be is ismerte a tettét. A férfit harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték. A harmincnyolc éves fotós állítólag a lányt a tábor egyik félreeső részére vitte, ahol a lány megpróbált ellenállni, ezért a férfi megverte. Ezután erőszakolta meg. Az eset szombat hajnali négy óra körül történt, a rendőrök másfél óra múlva már el is fogták. K. Sándor Szilárd rendszeresen dolgozott a kar rendezvényein. A férfit már korábban is elítélték hasonló bűncselekményért. (Blikk)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.