Megtermett rendőrök vették el a Blikk riporterének mobilját

bűnügy
2014 szeptember 09., 05:31
comments 89

Koós Szabolcs, a Blikk riportere még áprilisban írta meg, hogy Oszter Sándor színművész terepjárójával ittasan gymkhana-gyakorlatokat végzett a MOM Park mélygarázsában, aminek során nemcsak a terepjáróban, de a mélygarázsban is kimutatható kár keletkezett. Koós ott követte el a hibát, hogy megírta: Oszter vérében az eset után 2,17 ezrelékes véralkohol-szintet mértek.

A rendőrség ebből nyilván arra következtetett, hogy az újságíró belső forrásból tudta meg a pontos értéket, ezért ahelyett, hogy Stuntman Sándort baszogatnák, a katonai ügyészség nekiállt, hogy kivizsgálja, vajon honnan tudja Koós, mennyi alkohol volt Oszter vérében.

A riportert be is idézték a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsára, ami civilekkel ritkán esik meg, és követelték, árulja el, honnan szerezte az infót. Mint minden tökös újságíró, Koós is hallgatott, sőt a mobiltelefonját sem volt hajlandó átadni. A katonai ügyész erre közölte vele, hogy ellenszegül, és jobb híján ráhívta Koósra a rendőrséget. A Blikk beszámolója szerint három megtermett rendőr érkezett a tett (a nem megmondás) helyszínére, megmotozták a riportert, és azon nyomban elvették a mobilját.

Mint emlékezetes, Oszter Sándor annak idején ezt mondta az ügyről:

“Ha én csináltam a kárt, akkor kifizetem. De minden jel arra utal, hogy nem is én csináltam.”

(Blikk)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.