A franciák is benne lennének az Iszlám Állam megtámadásában

külföld
2014 szeptember 10., 18:47
comments 24

Ha szükség van rá, Franciaország kész részt venni katonai akcióban az Iszlám Állam ellen, de Irakban és Szíriában különböző módon - jelentette ki szerdán a francia külügyminiszter.

"Irakban a kormány és a kisebbségek is segítséget kértek. Mi erre fegyverszállítmányokkal és humanitárius segéllyel válaszoltunk, és ha szükség van rá, részt veszünk egy katonai légi akcióban" - mondta Laurent Fabius a párizsi politikakutató intézetben.

Fabius szerint Szíriában más a helyzet. "A média egy része azt mondja, hogy Franciaország kész fellépni Irakban, de Szíriában nem. Ez nem így van. Mindkét esetben cselekednünk kell, de nem ugyanolyan módon. Bassár el-Aszad (elnök) nem megbízható partner, az Iszlám Állam cinkosa. Ott folytatjuk a mérsékelt ellenzék támogatását, amely egyaránt harcol a rendszer és az iszlamisták ellen" - magyarázta a miniszter.

"Nemzetközi mozgósításra van szükség e nemzeteken átívelő veszély ellen, amely minket is elérhet. Irakban és Szíriában több száz francia dzsihadista van" - mondta. (MTI)

A nemzetközi erőfeszítések összehangolása érdekében Fabius és Francois Hollande elnök pénteken Bagdadba utazik, hétfőn pedig Párizsban rendeznek értekezletet közel-keleti és más hatalmak részvételével.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.