Nagybankok vannak soron a devizahiteles perekben

gazdaság
2014 szeptember 10., 11:29

Elutasította a Raiffeisen Lízing Zrt. devizahiteles szerződésekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

Kedden az MKB, a K&H és a Takarékbank devizahiteles-perében is döntés született, az MKB és a Takarékbank beadványát elutasította a bíróság, a K&H ügyében pedig úgy döntöttek, hogy a bank szerződéses rendelkezései, amik lehetővé tették az egyoldalú szerződésmódosításokat, 2014. március 15. és július 19. között tisztességesek voltak. A K&H szempontjából ez

egyáltalán nem nagy győzelem,

hiszen az ítélet azt is jelenti, hogy ezt a négy hónapot leszámítva a bank szerződéses rendelkezései tisztességtelenek voltak.

Hasonló ítélet született a Cetelem Bank és az UCB Ingatlanhitel Zrt. devizahiteles perében is, a bíróság mindkét ügyben megállapított néhány nagyon rövid időszakot, amikor tisztességesen járt el a bank, de a fennmaradó időben az ítélet szerint tisztességtelen volt, tehát

a bankok szempontjából ezek az ügyek sem nevezhetőek győzelmeknek, ha ezt olvassa valahol, ne higgye el.

Azok a bankok is fellebbezhetnek az ítélet ellen, amik most részlegesen nyertek, és végül az ilyen, részleges győzelmekkel is mehetnek majd az Európai Unió Bíróságához (mint ahogy itt is írtuk), ahol valószínűleg nekik lesz igazuk, nem részlegesen, hanem teljesen.

Amire igazán figyelni kell, az inkább az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet pere, ami az Alkotmánybíróság elé kerül majd.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.