Kulcsa van az orosházi alpolgármesternek a város fürdőjéhez

politika
2014 szeptember 11., 11:41
comments 68

„Felhívom a kollégák figyelmét, hogy Elekes Lajos alpolgármester úr mától saját kulccsal rendelkezik, ezért este 8 után is bent tartózkodhat a fürdő területén. Kérlek benneteket, hogy fokozott figyelemmel legyetek az irányába. Nem bántalmazni” - hívta fel kollégái figyelmét az orosházi önkormányzat tulajdonában lévő Gyopárosfürdő egyik vezetője arra, hogy számítsanak az alpolgármester esti érkezésére.

A levél ugyan 2011. május 18-i, de most került elő, nyilván nem függetlenül a kampánytól. Helyi MSZP-sek olvasták fel, a Népszabadság újságírója viszont rá is kérdezett Elekes Lajosnál, hogy miért kapott kulcsot, amivel este szabad bejárása lett a fürdőbe.

Elekes azt mondta, hogy 2008 után ő lett a fürdőt üzemeltető kft. igazgatóságának az elnöke. Sok volt a panasz, hogy nyálkás a víz és elbóbiskolnak az éjjeliőrök. Azért kért és kapott egy elektronikus kártyát, hogy ellenőrizni járhasson be. Tehát nem azért ment, hogy fürdöjön, különben is, este sötét van, ő pedig sötétben nem szeret pancsikolni. 2010 után, már társadalmi alpolgármesterként is a körmére nézett a fürdő alkalmazottainak, de egyre jobb lett a helyzet. Utoljára egyébként három éve ellenőrzött, azt sem tudja már, hogy hova rakta a kulcsot.

A 2011-es levélben egyébként azt is írja a fürdő egyik vezetője, hogy „az Alpolgármester Úr a fitneszteremhez mától saját kulccsal rendelkezik”.

A címlapon lévő fotót Gyopárosfürdő honlapján találtuk. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.