Egy 24 éves amerikai férfit 6 év kényszermunkára ítéltek Észak-Koreában

bűnügy
2014 szeptember 14., 14:49
comments 124

Észak-Korea Legfelsőbb Bírósága hat év kényszermunkára ítélt egy 24 éves amerikai férfit azzal a váddal, hogy illegálisan lépett az országba, hogy kémkedjen.

photo_camera Fotók: AFP / KCNA via KNS

A tárgyalás kb. 90 percig tartott, és a bíróság azt mondta, hogy a kaliforniai Bakersfieldből származó Matthew Todd Miller az érkezésekor, április 10-én a phenjani reptéren összetépte az amerikai útlevelét, majd állítólag bevallotta, hogy az észak-koreai börtönéletet akarta megtapasztalni belülről, hogy az ország emberi jogi helyzetét tanulmányozza. Miller a CNN-nek korábban azt mondta, hogy direkt követett el bűncselekményt Észak-Koreában, de hogy mit, nem mondta, és a mai tárgyalásig azt sem tudta, mivel vádolják.

A bíróságon ott lehetett az AP hírügynökség is. A vékony és sápadt Miller, aki nem kért ügyvédet, az ítélethirdetésen csupa feketében jelent meg, és semmilyen érzelmet nem mutatott, mielőtt megbilincselték, és elvezették. Fellebbezésnek helye nem volt.

Miller az érkezésekor azt üvöltözte, hogy Észak-Korea az új választott hazája, és ott szeretne élni. Azt is állította, hogy az Ipadjén és Ipodján Dél-Koreából származó amerikai katonai titkok vannak, de kiderült, hogy ez nem igaz. Kémkedésért ítélték el, amiért 5-10 év szabható ki, de szükség esetén akár durvább ítélet is.

Fotó: AFP / KCNA via KNS

Miller mellett két amerikai van még észak-koreai fogságban: Kenneth Bae, akinek az érdekében több amerikai politikus, és állítólag még Dennis Rodman is megpróbált közbenjárni, illetve Jeffrey Fowle, aki a Bibliát hagyta ott egy szállodában. Korábban mindhárman az amerikai kormányhoz fordultak, hogy küldjenek valakit, aki tárgyal az érdekükben. Miller Obamának is írt egy levelet, de nem kapott rá választ. Az 56 éves ohiói Fowle érdekében pedig a felesége (egy orosz hairstylist) írt Vlagyimir Putyin elnöknek – azt a választ kapta, hogy az oroszok figyelemmel kísérik az eseményeke. Az USA többször is sikertelenül felajánlotta, hogy az észak-koreai emberi jogi kérdésekkel megbízott emberét, Robert Kinget elküldi Phenjanba, hogy az amerikaiak szabadon engedéséről tárgyaljon.

Észak-Korea iránt amúgy európaiak is érdeklődnek: két norvég művész művészeti akadémiát nyit ott, hogy így építsenek hidat a kegyetlen diktatúra és a világ többi része közé. És Észak-Korea is rajtunk tarja a szemét: Kim Dzsongunék támogatják a skót függetlenséget, mert nagyon szeretik a skót whiskyt. (Mashable, CNN)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.