Miután rosszul lettek, kórházba mentek, de onnan hazaküldték őket. Másnap az anya arra ébredt, hogy három éves gyermeke mozdulatlanul fekszik, a hatéves pedig rosszul van. Már csak az apa él a családból.
Sokat esett az elmúlt napokban, amitől megduzzadt a patak.
A magyarok körében a Balaton sem volt már annyira vonzó, mint egy évvel ezelőtt.
Így is további ezren rekedtek az inka erődhöz vezető vasútállomáson, miután a tüntetők eltorlaszolták a síneket.
Az észak-koreai diktátor pénzt és emberéletet nem kímélve felvirágoztatta fiatalkora egyik fontos helyszínét, az azonban erősen kérdéses, hogy az orosz turisták tömegével fognak Észak-Koreába özönleni. Az építkezés előtt gondosan kiválasztott szakértők és politikusok inspirálódtak Spanyolországban.
Csak egy fotó erejéig!
A buldózer sofőrjét korábban már elítélték gondatlanságból elkövetett, halált okozó közlekedési bűncselekményért.
Egy olasz jegyértékesítő cég és több külföldi utazásszervező szándékosan felvásárolták a normál jegyeket.
Kilencen megsérültek, többeket kórházba szállítottak. 40 turista volt a fedélzeten, amikor elsüllyedt a tengeralattjáró.
Erős áramlatok és szokatlanul nagy hullámok voltak.
Ennek a spanyolok nem nagyon örülnek.
A spanyolok egyharmada szerint túl sokan érkeznek nyaralni az országba.
Egyelőre csak a hegyvidéki Szamdzsijonba.
A 61 éves férfi a heves zivatarokra figyelmeztető előrejelzés ellenére indult túrázni a fiával.
Pedig csak egy jó képet akart készíteni a Spitzbergákon.