126 millióért legalább 10 embert figyelt a magyar titkosszolgálat a Finfisher kémprogrammal

bűnügy
2014 szeptember 15., 13:40
comments 106

A Finfisher kémprogramot egy Gamma International nevű cég gyártja, aminek a neve nem véletlenül hangzik úgy, mintha a főgonosz fedőszervezete lenne egy Bond-filmben. Rajta vannak a Riporterek Határok Nélkül nevű újságíró szervezet gonoszlistáján is.

A programot többek közt kormányok vásárolják, hogy a segítségével belenézhessenek saját állampolgáraik digitális életébe.

Az történt, hogy az anarchism subreditről valaki meghackelte őket, és kilopott 40 giga adatot a megrendelőktől, ami egy ilyen főgonosz vállalatnak nagyon kellemetlen. Kiderült például, hogy melyik országok rendeltek a programból, és mennyit fizettek.

Magyarország is az ügyfele között volt, és most újabb részletek kerültek fel a Wikileaksre a vásárlásról.

finf

Nem tudom most egyértelműen értelmezni a táblázatot, de annyi biztosnak látszik, hogy Hungary SSNS, azaz a magyar Nemzetbiztonsági Szakszolgálat legalább 403 ezer eurót (126,9 millió forintot) költött a programra. Egy éves licencek vannak, ezek idén év végén járnak le, egyszer már, 2013 végén hosszabbítottunk. Az is látszik, hogy a magyar állam olyan verziót vásárolt, ami 10 ember megfigyelésére alkalmas.

A Wikileaksen az is látszik, hogy leveleztek a magyar ügynökök a kémprogramot gyártó cég ügyfélszolgálatával, mikor elakadtak a lehallgatásban. Erről az Index írt augusztus közepén összefoglalót.

A magyar titkosszolgálat lehallgatási képességéről Király kolléga írt részletesen errefelé.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.