Egy most megjelent kutatás szerint legalábbis. Az Experimental Gerontology című folyóiratban publikált kutatás szerint a mindennapos apró hülyeségek, amik felkúrnak minket egy-egy pillanatra, tűnjenek utólag bármennyire is jelentéktelen hülyeségnek, ugyanannyira károsak az egészségünkre, mint a komoly, sorsfordító traumák megélése.
Azaz minden, ami bosszantani tud: egy idióta járdán tekerő biciklis, rosszul visszarakott fogkrém, vagy a mellettem ülő meg nem nevezett újságíró, aki zenehallgatás közben az asztalom lábát rugdossa ritmusra, mind rövidebb élettartamhoz, nagyobb eséllyel kialakuló depresszióhoz és mentális betegségekhez vezethet.
Az oregoni egyetem kutatócsapata által elvégzett kutatásban azt találták, hogy a krónikus stressz rengeteg módon meg tud gyilkolni, és azok az emberek, akik a mindennapjaikat úgy élik meg, hogy azok tele vannak bosszantó élményekkel, jóval nagyobb eséllyel halnak meg korábban, mint azok, akikről ezek a dolgok lepattannak.
A kutatás során amúgy 1293 idősebb férfit vizsgáltak meg egy olyan hosszan tartó kutatás egyik aleseteként, amiben egyes résztvevőket már húsz éve figyeltek rendszeresen. És azt találták, hogy azok, akik több napi frusztrációról számoltak be, azoknál mind magasabb halálozási arányokat mértek. Hasonlóan magasat, mint azoknál, akiknek az életét olyan komoly traumák keresztezték, mint váratlan munkanélküliség vagy válás.
Azok közül akik csak kevés napi bosszúságot jelentettek, csak 29 százaléknyian haltak meg az évek során, viszont a sok bosszúságot átélők 64 százaléka halt meg.
A magyarázatot a kutatók szerint abban kell keresni, hogy a rendszeres bosszankodás is növeli a stresszhormon, a kortizol szintjét, ami pedig rontja az immunrendszer teljesítményét, megnöveli a vérnyomást, elhízáshoz vezethet és növeli a szívroham esélyét is. (Ez a hormon felelős amúgy azért is, hogy a szegénység mennyire képes korlátozni a gondolkodási kapacitásunkat).
Vannak persze megoldások. A rendszeres testmozgás, a meditáció mind segít a kortizolszint lenn tartásában. De a legegyszerűbb mód persze az, ha nem kúrjuk fel magunkat hülyeségeken. (via MIC)
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.