Az igazságügyi bizottság elé hívják az ombudsmant a Magyar Nemzet-cikk miatt

MTI Fotó: Beliczay László

Az igazságügyi bizottság kezdeményezi Székely László ombudsman meghallgatását a Magyar Nemzetben megjelent cikk miatt. Erről hétfői ülésen döntöttek a bizottság tagjai.

Nem tudom, mi az igazság, hogy alaptalan sajtótámadásról, vagy valódi mulasztásról van szó, de nem mehetünk el szó nélkül emellett

- mondta Rubovszky György, a bizottság elnöke. Az ügy tisztázása érdekében ezért meghallgatják Székely Lászlót.

A Magyar Nemzet pénteken írt arról, hogy a “TASZ irányítja az ombudsman hivatalát”. Ezt egy akkor még kitakart levéllel bizonyították, mely szerintük arról szólt, a TASZ programvezetője befolyásolja, mikor jelenik meg a VIII. kerületi tűcsereprogramról szóló jelentés.

Az ombudsmani hivatal válaszában közölte, a lap által idézett levél valójában a hivatal két munkatársa között zajlott.

Sárosi Péter, a TASZ kábítószerügyi programjának vezetője elmondta, hogy ő utoljára májusban érdeklődött az ombudsmani hivatalnál, hogy mikorra várható a jelentés elkészülte. A beadványt, ami alapján a jelentés készült, amúgy éppen ők nyújtották be, még tavaly novemberben.

Nem sokkal később megjelent a Magyar Nemzet újabb cikke, ami már egy másik levelezést tálalt bizonyítékként. Egész pontosan ezt:

A Magyar Nemzet képe a levélről

Ezek után Lázár János már az omdudsman lemondását pedzegette, Kocsis Máté arról beszélt, Székelynek bocsánatot kell kérnie.