Kim Dzsongun húzza a lábát

külföld
2014 szeptember 26., 03:16

Három hete nem mutatkozott a nyilvánosság előtt Kim Dzsongun, ezért már súlyos betegségéről kezdtek terjedni hírek. Ezt cáfolandó az észak-koreai állami tévé felvételeket mutatott be róla. Ezeken Kim sántikálva, lábát húzva halad. A kommentár szerint

"a marsall, betegsége ellenére tűznyalábként halad a nép irányításának útján."

A kételyeket ezzel nem sikerült eloszlatni, mert csütörtökön be kellett számolniuk az észak-koreai parlament, a legfőbb népi gyűlés üléséről is, mert olyanból legfeljebb kettő szokott lenni egy évben. Ezen Kim széke üresen állt, pedig 2011-es hatalomra kerülése óta eddig egy ilyet se hagyott ki. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.