„Semmi sem működik magától. Neked kell az átkozott dolgot működtetni”

– állítólag ezt mondta Thomas Alva Edison, és ez az, amit a modern parlamentáris demokráciák kezdenek elfelejteni. Egyre masszívabb bürokráciát építünk, ami gyakran már a rendszer működését gátolja – elég csak az EU szabványaira vagy a svéd munkajogra gondolni. Ilyesmikről írt most az Atlantic.

Egy kormányban általában nincs felelőse például a költségvetési deficitnek, mivel a költéseket szigorú jogi korlátok szabályozzák (persze most nem a magyar unortodox csodára kell gondolni, hanem a fejlett nyugati demokráciákra). De ugyanígy nincs felelőse annak, hogy nem fejlesztik az elavult infrastruktúrákat, vagy hogy a köztisztviselőket nem megfelelően irányítják.

Tiszta törvény, rendes ház

Ez azért alakult ki így, mert a modern társadalom egy hamis feltételezésen, a tiszta törvényen alapul. Eszerint, ha a törvény elég részletes, és minden szóba jöhető körülményt magában foglal, akkor kizárhatja az eredendően tökéletlen ember mulasztását, rossz szándékát, hibáit. Emiatt az elmúlt évtizedekben egyre hosszabb, dagályosabb törvények születtek, de az egyre több szabályozó részlet egyre inkább akadályként funkcionál, és lassítja a folyamatokat. (Erről a problémáról ír folyton Peter Thiel is, aki szerint mindez azt jelenti, hogy az emberi civilizáció technológiailag stagnál.)

Az Amerikában 1956-ban elfogadott államközisztráda-törvény például csak 29 oldal volt, 1970-re ez alapján mégis meg tudtak építeni 66 000 kilométernyi utat, míg a 2012-ben elfogadott szállítási törvény már 584 oldal volt, és még évekre vagyunk attól, hogy a munkások egyáltalán elkezdjék javítani azokat az utakat, amiknek a nagy része 1970-ig készült el. De a XXI. századi bürokrácia csúcsa a Medicare, amihez 140 ezer biztosítási kategóriát állítottak fel az egészségügyi szabályozók – 12 kategória van csak méhcsípésre és 21 űrhajóbalesetre. Az emiatt kialakított brutális adminisztráció a Medicare összköltségének 30 százalékát teszi ki.

Felépítettük az ismeretlent

A tiszta törvény egy mítosz.

A modern törvénykezés túl részletes és túl sűrű ahhoz, hogy meg lehessen ismerni. Már James Madison, az Egyesült Államok negyedik elnöke megmondta, hogy baj lesz abból, ha a törvények olvashatatlanul hosszúak vagy érthetetlenül összefüggéstelenek lesznek.

Az is probléma, hogy a jogi szaknyelv eredendően zavaros: a vastag szabálykönyvek nem kerülik el a vitákat, de ahelyett, hogy azok arról folynának, hogy mi helyes és helytelen, szimplán jogi szavak összecsapásává válnak. Sőt, van olyan bíró, aki szerint sok részletes törvény alig titkolt célja éppen az, hogy kiskapukat nyisson, amivel hallgatólagosan beismerik, hogy a törvény azért van, hogy kijátszhassák.

Jogod van a jogaidhoz

Megoldást az hozna, ha újra az emberek irányítanának. A törvényeknek a folyamatok levezénylése helyett csak általános elveket és célokat kéne megfogalmazniuk, így az emberek szabadon dönthetnének, mérlegelve, hogy mi a jó és a rossz. Az elvek alapján hozott törvénynek célja, hogy az emberek elszámoltathatók legyenek. Az amerikai alkotmány – ami minden idők egyik legliberálisabb alkotmánya – például csak néhány oldal, és egyszerű recepteket ad (például a Negyedik Kiegészítés tiltja a napjainkban mindennapos ésszerűtlen házkutatásokat és lefoglalásokat), és meg sem próbálja az összes egyedi esetet felsorolni. Jó ellenpélda a gyakorlatilag összefüggéstelen Volcker-szabály, ami egy 950 oldalas fogyasztóvédelmi törvény, és bizonyos spekulációs befektetéseket tilt meg a brókereknek.

A törvény céljait továbbra is központilag kell meghatározni, de a végrehajtását már nem. Hogy ezt hogyan kell érteni, arra itt egy példa: ahhoz, hogy egy új repülőgép megkapja a repülési engedélyt, az FAA-nak kell engedélyeznie. Nincs előírva, hogy a gépet négyzetméterenként hány csavarnak kell összetartania, a szervezet felügyelőinek kell dönteniük. A rendszer egész jól működik, de adott a kérdés: mi a megbízhatóbb, az FAA szakértőinek ítélete, vagy egy repülő, ami elképesztően sok szabályt kielégít, viszont közülük sok már elavult?

Emberi törvények

Az egyszerűbb, célorientált törvényeknek két feltételnek kell megfelelniük:

1. A demokrácia csak akkor működik, ha a döntéshozók elszámoltathatóak.
2. Az alapelveknek összefüggőeknek kell lenniük.

Az emberek általában tudják, mit várnak el tőlük. A tápláló étkezésnek vagy az ipari szabványoknak van értelmük. Viszont sok bíró szerint azok a szabályok, amik a laikusok számára is egyértelműen megragadják a helyes viselkedés lényegét, nagyobb jogbiztonságot adhatnak, mint a precíz, de nem intuitív törvények hálózata.

Mindkét oldal jól járna

A liberálisoknak ez azért jó, mert az ilyen szabályozás a döntéshozóknak több mozgásteret adna, a konzervatívoknak meg azért, mert egyszerűbbé válna a kormányzat, így csökkennének az állami költségek. (Az inkompetencia általában bele van kódolva az állami szféra szabályrendszerébe: a mindenféle részletes előírás odáig vezetett, hogy gyakran mindenféle munkavállalói jogokra hivatkozva nem lehet megszabadulni az alkalmatlan munkaerőtől.)

Ausztráliában például egy vastag könyvben részletesen szabályozták az idősotthonokat. De az 1980-as években annyira elszegényedtek, hogy nem tudtak minden apró részletnek megfelelni, így inkább csak 31 általános elvet fogalmaztak meg, például hogy biztosítsanak a lakóknak otthonos környezetet, és tartsák tiszteletben a magánéletüket. Az eredmény: a nővérek maguk dönthetik el, hogy mi a legjobb egy lakónak, a szabályozók és a családtagok pedig folyamatosan konzultálnak velük, hogy kitalálják, mi a legjobb megoldás.

Ugyanígy akadályozza az építkezéseket a környezeti vizsgálat. A bonyolult szabályoknak szinte sosem lehet teljesen megfelelni, utólag bárki jöhet azzal, hogy: „Na-na, itt hiányzik egy kapcsoló!” Aztán általában az se egyértelmű, hogy a bíróság kinek a javára döntene. Jobb módszer lenne, ha egyszerűen lennének emberek vagy szervezetek, amik eldöntenék, hogy megfelelnek-e az adott beruházások a környezetvédelmi elveknek. Persze lehet, hogy ez kedvez a korrupciónak, de talán még így is jobban járna mindenki. (A konzervatívok egyébként hasonlóan érvelnek például az akadálymentesítés ellen: szerintük a nagy cégek azért támogatják az államot, amikor az szociális előírásokat szab meg a cégeknek, hogy a kisebb helyi konkurensek energiáját és tőkéjét felesleges szabályok vigyék el.)

Akár szakmailag indokolt, akár nem, az ittas kerékpározás engedélyezése is egy ilyen törvényegyszerűsítő lépés, ami nagyobb mozgásteret ad a biciklistáknak és a rendőröknek is – az más kérdés, hogy az emberek hogyan fognak élni a döntési szabadságukkal.

Komplex vs. komplikált

A precíz szabályoknak a komplikált tevékenységeknél van értelmük, például atomerőmű-építésnél vagy űrhajózásnál, hogy ne legyen az egészből katasztrófa. Ezzel szemben a komplex tevékenységeknél, mint az egészségügyi vagy az oktatási rendszer működtetése, éppen hogy több mozgásteret kell biztosítani az embereknek, hogy alkalmazkodni tudjanak a gyorsan változó részletekhez.

Ez persze nem azt jelenti, hogy le kell építeni a jogrendszert, és visszamenni egy fejletlenebb korba. Inkább úgy kell racionalizálni a törvényeket, hogy leszűrjük az eddigi tanulságokat. És természetesen jobban meg kell bíznunk egymásban, bármilyen nehéz is, különben nincs értelme a társadalomnak. De mindez a törvényeket meghozó politikusokon múlik, őket látva pedig nyugodtan kijelenthetjük, hogy

nincs jövő.