Szappanízű, vegyszerszagú kókuszreszeléket hívott vissza a Nébih

bűnügy
2014 október 02., 16:51
comments 40

Szappanos ízű és vegyszeres szagú, jelölésében sem megfelelő kókuszreszelék azonnali visszahívását rendelte el az élelmiszerlánc felügyeleti hatóság.

A 2014. november 25-i lejáratú terméken egy allergén anyag feltüntetését is elmulasztották - tájékoztatott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön. A közlemény szerint a vizsgálatot közérdekű bejelentés alapján indította a hatóság, és megállapították, hogy a békéscsabai Trafik Jam Kft. által előállított és az ugyancsak békéscsabai Lacikonyha Magyarország Kft. által forgalmazott "Kókuszreszelék 100 g" elnevezésű termék íze

kókuszreszelékre nem jellemző, undort keltő, szappanos.

A szaga is kellemetlen, vegyszeres, szappanos, aldehidre emlékeztető.

A laboratóriumi vizsgálat azt is megállapította, hogy a kókuszreszelék kilogrammonként 37,4 milligramm kén-dioxidot tartalmaz. Ez ugyan a kilónkénti 50 milligramm határérték alatt van, de ennél a mennyiségnél allergénként már fel kellett volna tüntetni a csomagoláson.

Az érzékszervileg nem megfelelő termék forgalomba hozatalával, illetve az allergén anyag feltüntetésének elmaradásával az előállító jogsértést követett el. Az élelmiszerlánc-felügyelet várhatóan bírság megfizetésére is kötelezi majd, annak megállapítása folyamatban van.

A visszahívott terméket a fogyasztók a szokásos eljárás szerint a vásárlás helyére vihetik vissza. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.