Elgondolkoznék először is azon, hogy miért hagy valaki az utcán egy pizzát – interjú Puskás Petivel

Egyéb
2014 október 05., 10:42
comments 72
  • Puskás Petit a 2005-ös Megasztáros debútja óta ismerjük.
  • 2007-ben jött az első nagy album a kritikusok által is kedvelt, csodálatos Bébi-vel.
  • Ezután nyert egy rakás VIVA Comet díjat, majd 2009-ben mintha Timbaland karolta volna föl, és varázsolt el (például) engem (például) az Állítsuk meg a világot című dalával.
  • Mindeközben számos nagyszabású filmben szerepelt színészként és jelenleg is aktívan fellépő és éneklő tagja a magyar musical-színtérnek.

BigO kreatív

Legfrissebb dobása, hogy 2013-ban összeállította a BigO Creative Studio csapatát, amiben egy rakat (8-10 darab) profi és lelkes (szak)emberrel együtt milliós nézettségű klipeket forgattak Halott Pénztől kezdve a Cloud9+-on át a The Biebersig.

Ápropó, The Biebers!

The Biebers

biebers06 

A fogalmazzunk úgy, talán picit megosztó nevet kapott, már élőben is fellépő zenekar tagjait Peti - többek között - YouTube-ról is toborozta, szintén zeneileg már sikeres testvére és a szintén zeneileg már sikeres MC Kemon mellé.

Viszont az a rohadt helyzet, hogy akusztikban is - ez a Biebers - egészen jó volt. Táncoltatóan, odabaszósan jó. Nyilván nem úgy, mint az Anthrax (félreértés ne essék), de komolyan mondom, hogy eléggé. Magam is meglepődtem; elfogultság nélkül.

Nagyon jól lettek összeválogatva a profi zenészek és remekül működik együtt a dolog.

photo_camera a The Biebers akusztik nem sorrendben: Koltay Kurszán, Miklós Milán, Fürtös Bálint, Ekanem Bálint, Farkas Izsák, Gerendás Dani, Szuper Sztyú, Peti

Na, de nyerjünk is egy kis betekintést a zenekar megalakulásába, illetve egyéb fontos dolgokba ezzel az egésszel és Puskás Petivel kapcsolatban.

Kielégítetlen vagyok

Szia Peti! Komolyan az internetről toboroztál zenekart? Felnőtt ember ilyet nem csinál. Hát normális vagy?

Fellépésre is töltöttem már le alapot a netről, miért ne lehetne zenészt is?

A Sorry című dalotokban azt énekled, hogy “Everything is fucked, and I’m so stressed, When I’m getting drunk I want to kill myself”. Ma este, amikor iszunk, majd utána most megöljük magunkat, vagy mi a fasz lesz ?

A Mikszáth téren feladtad a harcot. Én még nyomtam tovább. Ha megtetted, elég megalázó, hogy kihagytál a buliból.

(Speedeztünk - a kártya és nem a drog- a szerk.)

(Aztán feladtam - a szerk.)

Tudom, hogy ezt már rengetegszer megkaptad, de a Guns N’ Roses még nem perelt be téged meg az öcsédet?

Jobban félek a Diákhitel központ hívásától. Öcsinek attól nem kell, úgyhogy stresszeljen ő Axl Rose hívásán.

Öcséddel biztos állandóan verekedtek. Gondolom színpadon is rendszeresen. Nem gondolod, hogy ez már klisé a The Kinks, a Black Crowes és a Gallagher testvérek verekedései után? Nem ciki ez így?

Elég ciki. De annyi pénzem ráment a zenesulijaira, dolgozzon meg érte most már.

Mi a kedvenc színed?

Lila.

Miért?

A kielégítetlenség színe állítólag.

Na de most komolyan, miért?

Mert kielégítetlen vagyok, azért.

photo_camera "Most csináljunk úgy, mintha ez tényleg egy interjú lenne."

Melyik zenekart utálod a legjobban a világon? Én az Ivan & The Parazolt (nevet).

Bloodhound Gang. Fel nem fogom, azt miért szerették az emberek. Szar zene, szar klip, rohadtul nem is viccesek.

Ha találnál az utcán egy pizzát, hány szeletet adnál belőle a szegényeknek?

Elgondolkoznék először is azon, hogy miért hagy valaki az utcán egy pizzát.

Köszönöm az interjút Peti, ha tehetném, megenném a lelked.

Egyél nyugodtan.

(A fotók szemmel láthatóan szerzői alkotások, a címlapképet Molnár Anna lőtte.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.