zene

Kis késéssel, de a Tankcsapda is jegyet váltott a popipari elégedetlenségvonatra, csak azt nem tudni, merre tart

Lukács László egy ökölbe szorított kéz: ha nem hagyják, hogy építsen, rombolni is kész. Megjelent a zenekar új száma, a Kér a nép.

Bódog Bálint
KULTÚRA

Mi a különbség Michael Jackson és egy pedagógus között?

Lemászol a pincébe és úgy esik le az állad, mint a Mester orra a félresikerült plasztikai műtét után, legalábbis a nyolcvanas évekbeli belső-józsefvárosi legendák szerint. Kiállítás nyílt Budapesten Jackson életéről, mi pedig az interaktivitás jegyében ott táncoltunk a sírok között.

Szily László
MŰVÉSZET

Björk a saját születésnapján perelte be az izlandi államot

Az izlandi zenész az ipari haltenyésztés miatt jelentette fel a hazáját.

Benics Márk
külföld

Szórakozóhelyek az új drogrendeletről: leszedjük a vécék ajtaját, vagy megkérjük a vendégeket, hogy ne csinálják

Három hónapra is bezárathatják a helyet, ahol kábítószerrel kereskedtek. A kormány drogfészkekről beszél, ám a budapesti szórakozóhelyek kiszűrhetetlennek tartják a drogosokat, miközben az új rendelet rájuk rakja a felelősséget.

Bódog Bálint
POLITIKA

Rosalía visszatért, és a legvadabb elképzeléseket is felülmúlta

A kísérleti hangzásvilágáról ismert spanyol énekesnő még magához képest is sokkolóan újszerű megoldásokat választott Berghain című dalában.

Oprics Dóra
ZENE

Meghalt D’Angelo, az R&B egyik úttörője

A neo-soul műfaj egyik atyjának tartott zenész 51 éves volt.

Benics Márk
GYÁSZ

Leállnak az MTV csatornái Európában

Vége a dalnak.

Bódog Bálint
KULTÚRA

Vietnámi győztese lett az orosz elleneurovíziós fesztiválnak, amerikai fellépő végül mégsem indult a versenyben

Shaman, az orosz propaganda szupersztárja szerint hazája máris győzött azzal, hogy megszervezte a fesztivált.

Bódog Bálint
KULTÚRA

A rajongók imádták Emily Portman új albumát, pedig nem is írt új albumot

Pedig a szerzői jogok is őt illették.

Bódog Bálint
külföld

„Kitáncoljuk magunkból azt a gyászt, szorongást és feszültséget, ami manapság állandóan velünk van”

Furcsának tűnhet, hogy az ukrán fiatalok buliznak, miközben dúl a háború. Pedig a borzalmak között fontos a helyieknek az a pár óra, amit a klubokban tölthetnek, ráadásul a klubok és partik az ellenállás és az eltörölhetetlen kulturális büszkeség központjaivá váltak.

Benics Márk
külföld

137 liberális értelmiségi és művész petícióban tiltakozik a Kneecap szigetes fellépése ellen

„A Nova Fesztiválon elkövetett barbár erőszakot a Kneecap zenekar már a tömegmészárlás másnapján éltetni kezdte és azóta is folytatja.”

Szily László
MŰVÉSZET

Ellopták Beyoncé kiadatlan zenéit egy autóból

Az énekesnő egyik táncosa és koreográfusa bérelte az autót, koncerttervek, valamint dallistákat tartalmazó merevlemezek is voltak az ellopott tárgyak között.

Haász János
külföld

Damon Albarn a MÜPA-t csepülte a színpadról Hamburgban, majd arról beszélt, hogy az autokrata jobboldal nem foglalhatja el Európát

A Blur és a Gorillaz zenésze önkényuralmi gyökerű portástempót szimatolt, amikor a MÜPÁ-ban a színpadra másztak a nézők. A budapesti kultúrközpont szerint félreértés történt.

Szily László
MŰVÉSZET

Egy olyan együttesről esik a legtöbb szó hetek óta, ami jó eséllyel AI-humbug

Ez a Velvet Sundown, a semmiből feltűnt fontoskodó uncsirock-együttes.

Szily László
INTERNET

Izrael-ellenes rigmusokat skandáltak a Glastonbury fesztiválon

Miniszterek tiltakoznak, a rendőrség vizsgálatot indít.

Tóth-Szenesi Attila
külföld