Bal-jobb párharcban dőlhet majd el, ki lesz Brazília elnöke

külföld
2014 október 06., 07:23
comments 4

A szavazatok 41 százalékával Dilma Roussef nyerte a brazil elnökválasztást, de nem szerzett abszolút többséget, így a második fordulóban még meg kell küzdenie a most 34 százalékot kapott Aécio Nevesszel.

Neves a Brazíl Szociáldemokrata Párt jelöltje. Ez nevével szemben nem baloldali, hanem jobbközép, piacpárti párt. Vagyis a második fordulóban hagyományos bal-jobb küzdelem lesz, ez pedig elvileg Roussefnek kedvez:

az első fordulóban a harmadik legtöbb szavazatot a még Rousseffnél is balosabb Marina Silva kapta.

Ha pedig Silva 21 százaléknyi támogatójának legalább egy része Rousseff mellé áll a második fordulóban, az elnök könnyedén duplázhat.

Neves kampányában Rousseff centralizáló, az állami újraelosztáson alapuló gazdaságpolitikáját támadja, mert szerinte az válságba sodorja az országot. Rousseff ezzel szemben azzal kampányol, hogy az újraelosztó politikájával 35 millió brazilt sikerült kiemelni a szegénységből az elmúlt évtizedben. Kampánya így a nép az elit ellen témájára épülhet. (Via The Atlantic)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.