Az El Paísnak sikerült beszélnie Teresa Romeróval, az első emberrel, akit Európában fertőzött meg az ebola. A nő "nagyon fáradt hangon" arról mesélt a legnagyobb spanyol napilapnak, hogy azt feltételezi, akkor hibázhatott, amikor levette a védőruhát, amelyben a még Afrikában megfertőződött és később elhunyt spanyol misszionáriust kezelte.
Romero mindössze kétszer járt Manuel García Viejo szobájában, ráadásul egyszer már csak annak halála után, rendett tenni, A 44 éves, 15 éve ápolóként dolgozó nő azt feltételezi, vetkőzés közben figyelmetlen lehetett, és hozzáért saját arcához. Állítása szerint viszont már valamivel jobban van, az interjú napján láza sem volt, és bízik benne, hogy sikerül túlélnie a betegséget.