Az emberiség leggazdagabb 1 százaléka birtokolja a világ vagyonának felét

gazdaság
2014 október 14., 08:49
comments 300

A Credit Suisse jelentése szerint az elmúlt 1 évben is tovább nőttek a világon a vagyoni egyenlőtlenségek. Széles bázisú kutatások alapján úgy tűnik, hogy mostanra a világ lakosságának leggazdagabb 1 százaléka szerezte meg a teljes vagyon több mint 48 százalékát. Eközben a világ lakosságának szegényebbik fele együtt csak a teljes vagyon 1 százaléka felett rendelkezik, míg a felső 10 százaléknál van a vagyon 87 százaléka.

A jelentés arra is figyelmeztet, hogy a növekvő jövedelmi egyenlőtlenségek gazdasági visszaesését is előidézhetnek, sőt számos kutatás már az elmúlt néhány évben is azt kutatta, hogy a 2007-8-as gazdasági válságnak is lehetett ez a kiváltója.

A Credit Suisse jelentésében kiszámolták azt is, mekkora vagyonnal lehet bekerülni az emberiség leggazdagabbjai közé

A felső 50 százalékba tartozáshoz elég, ha a teljes vagyonunk (autóval, házzal, mindennek együtt) eléri a 3650 dollárt (876 ezer forintot).

A leggazdagabb 10 százalék kapuja már 77 ezer dollár (kb. 18,5 millió forint),

a legfelső 1 százalék pedig 798 ezer dollárnál (191,5 millió forint) kezdődik.

A szegények viszont még annak ellenére is egyre szegényebbek, hogy a világ teljes vagyona továbbra is növekszik, a 2000-ben mért szinthez képest mostanra megduplázódott. Épp 2013-ban volt a legnagyobb eddig a növekedés. Ez azonban szinte teljes egészében a gazdagokhoz vándorol.

Az egyenlőtlenség növekedéséről azonban fontos megjegyezni azt is, hogy a legfejlettebb gazdaságokat tömörítő G7 csoport országai közül egyedül Nagy-Britanniában nőtt az egyenlőtlenség az ezredforduló óta, a többiben (Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, Egyesült Államok és Kanada) stagnált vagy csökkent. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.