Csehszlovák koronát is behúztak a tolvajok

bűnügy
2014 október 18., 12:28
comments 16

Talán azt hitték, még be lehet váltani valahol.

csehszlovák pénz

A BRFK II. kerületi Rendőrkapitányság Zseblopási Alosztálya október 15-én 13:20-kor a III. kerületi Lajos utcában felfigyelt egy fiatalra, aki a kereszteződésben sétált, és közben folyamatosan az egyik társasházat figyelte meg. 10 perc múlva a házból kilépett egy másik férfi, aki jelzést adott neki, majd különböző irányba elsétáltak. Kis idő elteltével együtt ültek be egy fekete autóba és elhajtottak a helyszínről.

A nyomozók a kocsi rendszámát jelentették a BRFK Tevékenység Irányítási Központjának, majd bementek a Lajos utcai házba, ahol tanúkutatást és adatgyűjtést végeztek. A társasház két lakásának ajtaját befeszítve találták. Az egyik lakásban kutatási és egyéb, bűncselekmény elkövetésére utaló nyomokat fedeztek fel.

Az autó rendszáma alapján a Bajcsy-Zsilinszky úton megállították a keresett kocsit, majd igazoltatták a benne ülő testvéreket. A férfiaknál és az autóban a ékszereket, mobiltelefont, márkás cipőt, csavarhúzót, nagy mennyiségű készpénzt (köztük csehszlovák koronát) találtak, amit le is foglaltak.

pénz

Előzetesben vannak. (police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.