Ha az internetadó gumicsont, akkor ez a világ legbénább gumicsontja

tech
2014 október 22., 07:37
comments 168

Péntek délután van, mindjárt vége a hétnek, pompás idő lesz, lehetne menni hekkezni a Rómaira, de nagy a baj: kiderült, hogy több kormányzathoz közeli embert, köztük feltehetőleg a NAV elnökét korrupció gyanúja miatt kitiltották az USA-ból. Pontosabban nem engedik be őket, ami ugyanaz. Ilyen Magyarországgal sosem történt, de még EU-tagországgal sem. Nyilvánvaló, hogy krízis van, ami nagyszabású politikai válsághoz vezethet, és a krízist kezelni kell: össze is ül a Nemzetbiztonsági Bizottság, zárt, majd mégis inkább nyílt ülést tart, ahol végre kiderül, hogy a kormányban vagy tényleg senki nem tud semmit, vagy mindenki hazudik, mint a vízfolyás.

Már az alsó tagozatos politológia-tankönyvben is benne van, hogy ilyenkor azonnal tenni kell valamit, ami eltereli a figyelmet a botrányról, mert hiába megy Szijjártó külügymniszter Washingtonba tárgyalni, ezt a balhét tuti, hogy nem fogja tudni elsimítani: már az is kisebb csoda, hogy ő maga nincs rajta a listán, és egyáltalán engedik beállni a sorba a Kennedyn.

Fontos, hogy az elterelő manővernek (gumicsont!) sokakat érintő, lehetőleg húsba vágó témának kell lennie, hogy az emberek azon háborogjanak, és ne azt firtassák, korrupt-e a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke, esetleg vele együtt nagyjából az egész kormányzat. Na és vajon mi érdekli az embereket még annál is jobban, mint hogy rohad az ország?

Megvan: az internet.

Hogyan lehetne ezt az internetes dolgot ügyesen meglovagolni? Egyszerű. Úgyis épp elkészült az adótörvény tervezete, benne van egy csomó fontos dolog, például 27-ről 5 százalékra csökken a kecske áfakulcsa, abba kéne beleírni még valami interneteset, amin lehet a népnek hőbörögni. Ezért aztán valamikor a hét végén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter fogja magát, és ahelyett, hogy kimenne a családdal a Rómaira hekkezni, a Közhangulat-befolyásolási Államtitkárság Gumicsont Főosztályának tanácsára a hosszú hónapok óta megfeszített munkával készülő, összesen 262 oldalas adótörvény-tervezet 51. oldalára, az 5. paragrafus végére ceruzával beírja, hogy

Klárika, ide mindenképp kell vmi gumicsont, pl. basszuk meg az internetet. Köszi, Mihály.

Életszerű ez a forgatókönyv? Nem életszerű.

A gumicsont olyan, hogy azon rágódni kell, cincálni, marcangolni, töprengeni, tépelődni, elemezni, háborogni rajta. Az internet megadóztatásán, ráadásul adatforgalom alapján, nincs mit rágni. Úgy kártékony ostobaság, ahogy van.

Igen, ennek ellenére elképzelhető, hogy a letöltött gigabájtonkénti 150 forintos adó, ami gazdasági, kulturális, oktatási, mondjuk úgy civilizációs értelemben Uganda szintjére taszítja az országot, és gátat vet minden lehetséges fejlődésnek, mégiscsak a figyelmet elterelő gumicsont. De ha gumicsont, akkor ez a világtörténelem legbénább, legrosszabbul megtervezett, legrosszabbul eldobott és legrosszabb helyen landoló gumicsontja. Aki kitalálta, azonnal mondjon le.

Az pedig, hogy Magyarországon emiatt tiltakozó Facebook-csoportok alakulnak, és az utcára mennek az emberek, nem a Gumicsont Főosztály munkáját dicséri. Hanem az embereket.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.