Varga Mihálynak sem sikerült felfognia, hogy miről beszélt a Jobbik

POLITIKA
2014 október 27., 12:48
comments 56

Varga Mihály úgy értette Farkas szavait, hogy három ügyet kevert össze, amiből az egyik az áfacsalásoké volt. Erre én nem figyeltem fel, de Varga kihasználta a lehetőséget, hogy megismételje:

nyomoznak az áfacsalások ügyében.

Utána arról beszélt, hogy a kormány a fogyasztást szeretné adóztatni a jövedelmek helyett - ezek szerint ő úgy értette, hogy Farkas erről is beszélt, pedig szerintem nem. Azt viszont jól értette, hogy Farkas beszélt a vasárnapi tüntetésről is. Erről csak azt tudta mondani, hogy

"vandalizmusba és erőszakba torkollott", és "hol voltak a szervezők???",

akik, "és ezt meg tudom erősíteni", pártokhoz kötődnek. Ezután Gulyás Balázsról beszélt, aki pár hete még a józsefvárosi MSZP tagja volt, és születése óta Gurmai Zita gyermeke.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.