Kézműves sörödet kortyolgatod a lehető legdivatosabb romkocsmában, amikor bizsergést érzel a combod táján. Odanyúlsz, hogy felvedd a telefonodat, ezzel egy időben eszedbe jut, hogy a telefonod tőled három kilométerre van, a konyhaasztalon, ahol hagytad. Mi történt?

Most kapaszkodj meg: a titokzatos fantomrezgés áldozata lettél. Szerencsére nem vagy egyedül, egyes kutatások szerint az emberek 68, mások szerint 90 százaléka érezte már úgy, hogy rezeg a telefonja, miközben nem is rezgett. A jelenségnek, amit állítólag 2003-ban írt le először egy amerikai újságíró, mostanra több neve van, mint egy népszerű nemi betegségnek: a hivatalosnak tűnő fantomrezgés-szindróma mellett hívják hypovibrochondriának és ringxietynek is, többek között. Külön szócikk született róla a Wikipedián, márpedig az ontológia jelenlegi állásai szerint amiről szócikk van a Wikipedián, az

van.

És hogy mitől van? A fantomrezgésnek lehetnek neurológiai, pszichológiai, szocio-kulturális ás kommunikációelméleti okai, és talán nem meglepő, sőt tudományos törvényszerűségnek tűnik, hogy a neurológusok neurológiai okokat gyanítanak, a pszichológusok meg pszichológiaiakat. A témában komoly kutatások is készültek, de igazán holisztikus elmélettel idáig senki nem állt elő, és sajnos lehet, hogy nem is fog.

“Tíz évvel ezelőtt … ha viszketett volna a combom, odanyúlok a farmerem zsebéhez és megvakarom, mert valószínűleg egy kis viszketés, amit a neuronkisülés okozott” - mondta tavaly Dr. Larry Rosen pszichológus a fantomrezgésről az NPR-nak. Vakarózás helyett most akkor is a telefon után nyúlunk, ha a telefon teljesen ártatlan, ami Rosen szerint példa arra, hogyan változtatják meg a technikai eszközök azt, ahogyan az emberi agy az információt feldolgozza.

Egy clevelandi orvos, Jeffrey Janata magyarázata szerint „az idegrendszerben meglévő kapcsolatok, amelyek a rezgés érzésének hatására alakultak ki, könnyen aktiválódnak. Túlságosan megszilárdulnak, és a hasonló érzések részeivé válnak ennek a mintának.”

Otthon felejtetted az egyik végtagodat?

Adrian Hon, aki Oxfordban és Cambridge-ben tanult neurológiát, mielőtt elkészítette volna a világ első IRL zombis mobiljátékát, egészen odáig merészkedik, hogy párhuzamot von a jól dokumentált és sokat kutatott hiányzótestrész-szindróma és a fantomrezgés-szindróma között.

Akinek amputálták egy végtagját, gyakran panaszkodik a hiányzó testrészben érzett viszketésre, vagy még gyakrabban fájdalomra. A neurológusok sokáig azt hitték, hogy a jelenséget a sérült idegvégződések irritációja okozza, de az újabb feltételezések szerint egészen másról van szó: az amputált végtag idegeitől az emberi agy nem kap többé jelet, de a hozzá kapcsolódó agyterületek megmaradnak, ezért az agy igyekszik újraszervezni magát. Ez viszont ez nem feltétlenül sikerül neki, és az agy szomatoszenzoros kérgében bekövetkező maladaptív (rosszul alkalmazkodó) változások okozzák az amputált végtagokban jelentkező, nagyon is valósként érzékelt fájdalmat.

Hon nem merészkedik odáig, hogy határozottan kijelentse:

a mobiltelefon nem más, mint hiányzó végtag,

de azt állítja, elindultunk ebbe az irányba (külön vicces, hogy Platón ugyanezt gondolta az írásról). És aki érezte már magát meztelennek, vagy egyenesen bénának a mobiltelefonja nélkül, könnyen megérti az analógiát. Innen már csak egy lépés, bár lássuk be, elég bátor lépés azt feltételezni, hogy az emberi agy a mobiltelefontól érkező, megszokott jelek (rezgés) híján ugyanúgy összezavarodik, mintha egy elveszített végtagtól érkező jeleket kellene önátszervezéssel pótolnia. Mintha a telefon önálló végtag lenne, aminek hiányát az emberi szervezet neuroplaszticitásával próbálja kezelni. Csak nem feltétlenül sikerül neki.

Az extroveltáltak és a neurotikusok gyakrabban érzik

A fantomrezgés érzékelése nem más, mint “valamilyen pszichológiai igény arra, hogy mindig be legyek kapcsolódva” - magyarázta a jelenséget még 2007-ben egy Rob Whitehouse nevű kommunikációs szakember, aki szerint a telefonrezgést ugyanolyan izgatottan várjuk, mint annak idején az első emaileket - ezzel az elmélettel is lehetne vitatkozni, főleg hogy mára a mobiltelefonhívások elenyésző része érkezik kívánatos féltől, a maradék ügynök, automata vagy nettó elmebeteg.

Azzal a megfigyeléssel viszont nem nagyon lehet vitatkozni, hogy a fantomrezgés észlelői között sokan vannak a nagyüzemi mobiltelefon-használók, mint hogy azzal sem, hogy a fiatal felnőttek hajlamosak nagy érzelmi jelentőséget tulajdonítani a bejövő hívásoknak és üzeneteknek, ahogy azt egy egyetemistákon elvégzett kutatás találta.

A nagy felfedezés azonban az, hogy a fantomrezgések gyakori észlelői és bizonyos személyiségvonások között korreláció fedezhető fel. A Big Five elmélet szerint, amit különböző kutatók különböző terminusokkal, de nagyjából hasonló eredménnyel fogalmaztak meg, az emberek személyiségjegyeik alapján öt nagy csoportba sorolhatók: ezek az egyik terminológia szerint az extroverzió (sok helyen: extraverzió), az együttműködés, a lelkiismeretesség, a neuroticizmus és a nyitottság.

Egy hipotézis szerint a fantomrezgések az extrovertáltakat és a neurotikusokat érintik a leginkább. Az előbbieket azért, mert nekik igen fontos, hogy csörög-e a telefon, mivel a kapcsolattartás fontos szerepet játszik az életükben. Az utóbbiakat azért, mert folyton aggódnak kapcsolataik állapota miatt, és bár lehet, hogy nem hívják őket olyan sokszor, nagyon fontos nekik, hogy ki hívja őket, és miért.

Az viszont egyáltalán nem valószínű, hogy kutatók tömegei fordulnak a téma felé: mivel a fantomrezgést érzékelők szinte kivétel nélkül azt mondják, hogy nem nagyon zavarja őket ez az egész, nehezen tekinthető kórosnak a jelenség, és akkor a szindróma megnevezés sem helytálló, mert

nincs megszüntetendő kór.

Akit nagyon zavar a fantomrezgés, legjobban teszi, ha kidobja a szemétbe a mobiltelefonját. Ha Honnak igaza van, és csak egy pici párhuzam is létezik a végtag és a mobiltelefon elvesztése után jelentkező tünetek között, arra lehet számítani, hogy a fantomrezgések idővel ritkulnak, esetleg teljesen meg is szűnnek. Csak ki kell tudni várni.