Thaiföld ki van borulva azon, hogy az új diktátora egy idióta

külföld
2014 november 03., 21:17
comments 94
  • Képzeld el, hogy Torgyán Józsefet, Schmitt Pált és Falus Ferencet keresztezik, és megteszik a hadsereg fejének.
  • Aztán megbukik a kormány, és hirtelen ez az ember lesz az ország ura.
  • Miközben a király várható utódát mindenki korruptnak látja.
  • Ebből baj lesz.

Májusban buktatta meg a thai kormányt a katonai főparancsnok, Prajut Csan-ocsa tábornok, mondván: muszáj volt fellépni a megbuktatott kormány és támogatói, illetve a kormány ellen harcoló befolyásos üzletemberek támogatta tüntetők között hónapok óta tartó, egyre erőszakosabb összecsapások miatt.

photo_camera Fotók: Porncsaj Kittivongszakul / AFP

A királypárti katonai puccs ellen a tüntetők az Éhezők viadala kézjelével tiltakoztak – amíg be nem tiltották. Eközben a junta totális elköteleződést vár mindenkitől, és hazaárulás vádjával üldözi  az ellenzékét – a középiskolásoknak például át kell menniük Prajut 12 thai érték című tesztjén.

Az új vezetés azóta is igyekszik megszilárdítani a hatalmát, Prajut Csan-ocsa pedig a kormány vitathatatlan vezetője lett. A múlt hónapban viszont lemondott a főparancsnoki posztjáról, és a Vice által megkérdezett szakértők szerint ennek az oka az lehet, hogy az egyre furcsább elszólásai alapján Prajut az őrület határán van.

A fekete mágia áldozata

Egy kiotói thaiszakértő, Pavin Csacsavalpongpun szerint Prajut a hadseregben egy generációváltásnak köszönhette az előremenetelét, azaz a hadsereg strukturális válságának köszönhetően különösebb kompetencia nélkül juthatott csúcsra. Bár a korrupcióellenességüket hangoztatják, a vezetése alatt több kinevezett kormánytag is korrupciós botrányba keveredett (például a testvére), amíg be nem tiltotta a hatalom nyilvános kritizálását.

Kormányfőként most az ő feladata, hogy bebetonozza a királypárti elit hatalmát, és megnyerje a nép kegyeit. Rendeztek például ingyenes koncerteket és hajvágásokat, illetve a foci-vb meccseinek ingyenes közvetítéseivel akarták csillapítani a kedélyeket.

Fotó: Porncsaj Kittivongszakul / AFP

Csakhogy a nyilvánosan tett megjegyzései alapján Prajut a társadalom megnyerésére nem valami alkalmas. Nemrég például ezt mondta:

„Az anti-puccsista elemek fekete mágiájának áldozata vagyok.”

Thaiföldön széles körben hisznek a misztikumban, nem ritkák a szerencsehozó tetoválások és amulettek, a thai kultúrában pedig vastagon jelen van a babona, a jövendőmondás és az asztrológia. Ez a politikában is kapóra jön: ha egy politikusnak bejön valami, akkor profi, ha viszont nem, akkor azzal védekezhet, hogy a sors akarta így. De hogy Prajut még a torok- és nyakfájdalmait is arra fogja, hogy a politikai ellenfelei megátkozták, még ott is túlzás.

THAILAND-POLITICS

Az óvodás bankigazgató

Máskor pedig bevallotta, hogy hülyébb, mint egy hatéves:

„A minap belenéztem egy első osztályos házi feladatába. Azt kell mondanom, hogy fogalmam sem volt, hogy kell megoldani. Túl nehéz a házi feladat a diákoknak.”

Pedig a Thaioil állami cégnél is volt tisztviselő, illetve korábban a Thai Katonai Bank igazgatója volt.

A turizmus szakértője

Prajut októberben arra utasította a Sport- és Turisztikai Minisztériumot, hogy világítsa át jobban a turistákat, és inkább a minőségi turistákat engedjék be az országba (aminek a GDP majdnem 10 százalékát a turizmus adja). Korábban pedig azt tanácsolta a turistáknak – miután megöltek egy fiatal angol párt, a nőt pedig meg is erőszakolták –, hogy ne hordjanak bikinit, mert az vonzza a rossz embereket, illetve csak akkor hordjanak, ha nem szépek.

photo_camera Prajut Csan-ocsa és kormánya szeptember 4-én Bangkokban, miután Prajutot kinevezte a király miniszterelnöknek

A fenntartható boldogság atyja

Prajut a „fenntartható boldogság” érdekében bízott meg írókat azzal, hogy írjanak kellemes szappanoperákat, és ha nem tudják befejezni, akkor ő maga fogja. Ami egy valós veszély, mivel már írt is egy dalt az országának Térj vissza boldogság Thaiföldre címmel.

Az új remény :-(

De nem csak a nép, hanem az elit is egyre biztosabb abban, hogy Prajut nemhogy nem elég karizmatikus, de hülye is. A bangkoki elitnek pedig ideje lépnie, ugyanis nemsokára királyváltás is jöhet. A lassan 87 éves Bhumibol Aduljadezs 1946 óta uralkodik, így ő a csúcstartó a világon, de mostanában egyre több egészségügyi problémája van.

Egyetlen fia a várható utódja, aki viszont gyenge és korrupt – 1996 óta a király száműzte a koronaherceg egy korábbi házasságából származó négy fiát. Épp a tüntetések alatt került elő egy születésnapi videó, amin a hercegné, egy volt pincér, egy szál tangában tortával eteti a kutyáját, Foo-Foo-t, akit a 20 évvel idősebb herceg a nyomására állítása szerint a légierő parancsnokának nevezett ki.

photo_camera Fotó: AFP / HO / Royal Bureau

Tehát van egy nem teljesen beszámítható miniszter és egy korrupt trónvárományos. Ha egyikben sem fog megbízni senki, abból még baj lehet. Prajut egyébként azt mondta, azt szeretné, ha az emberek csak egy kicsit szeretnék, de sokáig. De úgy tűnik, most már a szabadságuk is elég lesz neki.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.