Az ELTE az erőszaktevőt nem büntette meg a gólyatáborban történtek miatt, a szervezőket igen

bűnügy
2014 november 04., 21:27

Természetes, hogy a gólyatábor szervezőinek felelősségét is vizsgálták, de ha igaz, amit a Népszabadság ír, hogy aki konkrétan erőszakoskodott, az ellen nem is indult fegyelmi eljárás, az nagyon furcsa.

A nol szerint két hallgatót (HÖK vezetőket) kicsaptak az ELTE-ről a tavaly nyári gólyatábori szexuális bűncselekmény miatt, hármat felfüggesztéssel, illetve megrovással büntettek.

A diáklánnyal erőszakoskodó hallgatóval szemben azonban nem indult fegyelmi eljárás.

Azt is írják, hogy a szervezők azzal védekeztek a fegyelmi vizsgálat alatt, hogy

"megkérdezték a sértettet, és az ő kifejezett kérésére nem léptek"

és így szó sincs eltussolásról.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.