Ismeretlen, haemorrhagiás lázas halálesetek Szudánban

Egészségügy
2014 november 05., 12:56
comments 6
photo_camera Kadugli, Kordofán tartomány, Szudán. 2011 október 21. Fotó: AFP - ASHRAF SHAZLY

Kórházi források szerint legalább öt gyermeket kezelnek nem azonosított, vérzéses tünetekkel a szudáni Kadugliban. A százezres város az ország déli részén található Dél-Kordofán tartomány központja.

Ez nem az első ilyen bejelentés a régióból, de egyelőre az Egészségügyi Világszervezet sem tudta kommentálni az eseteket, mert nem rendelkeznek elég információval.

A szomszédos Nyugat-Kordofán tartományból október 24-én jelentettek két halálos kimenetelű fertőzést, majd ugyanebből a tartományból, de másik településről október 27-én még két halálesetet. A tünetek és a betegség lefolyása mindegyik esetben megegyezik az eboláéval.

Szudán kordofáni tartományaiban évek óta polgárháború zajlik az SRF és a szudáni kormánycsapatok között. A világ első, regisztrált ebolajárványai 1976 nyarán-őszén egyszerre törtek ki Zairéban (az itt azonosított kórokozó a közeli Ebola-folyóról kapta a nevét) és a ma már Dél-Szudánhoz tartozó Nzarában, egy textilgyárban. A kongói esetről mindent, amit érdemes tudni, Orosz Péter foglalt össze a cinken, a bezárt nzarai gyárban, ahol az első megbetegedések történtek, meg tavaly májusban turistáskodtam.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.