Provokatív előadást tartott Budapesten Joseph Stiglitz

gazdaság
2014 november 11., 05:59
comments 257
photo_camera Joseph Stiglitz. Fotó: MTI - Kovács Attila

Felfokozott érdeklődés kísérte Joseph Stiglitz Nobel-díjas amerikai közgazdász budapesti előadását a Közép-európai Egyetemen, pedig csak bemutatta legújabb könyvét. Az egyetem diákjain kívül a miniszterelnökség képviselői, diplomaták, nemzetközi szervezetek magyarországi vezetői és a CEU-t alapító Soros György is a teremben tartózkodtak.

A kiemelt figyelem persze érthető, Stiglitz profi előadóként roppant provokatív, többféle kontaxtusban is értelmezhető címet adott előadásának:

"Tudnak-e széleskörű és tartós jólétet teremteni az illiberális demokráciák?"

photo_camera Matolcsy questions! (rosszkifogás tumblr)

A címet természetesen nem lehet elvonatkoztatni Orbán Viktor tusványosi beszédétől. Július végén Erdélyben a miniszterelnök a liberális demokráciák válságáról és a lehetséges alternatívákról elmélkedett. Orbán szerint

összeomlott a liberális demokrácia a világban, most megy a versenyfutás, hogy ki találja ki előbb azt az állami berendezkedést, ami sikeressé tesz egy nemzetet.

Joseph Stiglitz előadása legelején világossá tette, hogy önámítás a liberális demokrácia végéről és az illiberális model versenyképességéről ábrándozni. Tartós és fenntartható jólétet ugyanis csakis olyan társadalmak érhetnek el, amelyek képesek a folyamatos tanulásra, és ennek a feltételei csakis liberális demokráciákban állnak fenn.

Joseph Stiglitz azonban nem véletlenül a világ egyik legbefolyásosabb és legfontosabb közgazdásza, beszéde természetesen nem egy apró ország bel- és külpolitikai csatározásairól, hanem a globális folyamatokról és a fejlődés fenntarthatóságáról szólt. Emiatt sokan vélhetően csalódottan távoztak, pedig Stiglitz mondandójának egyes elemeibe mindkét oldal véleményformálói kapaszkodhatnak.

Ne legyenek kétségeink, kapaszkodni is fognak, sorra fognak megjelenni a riportok balról a "Világhírű közgazdász utasítja el Orbán illiberális lázálmát"-tól a jobbos "Nem várt támogatás: Nobel-díjas tudós szerint több unortodoxiára lenne szükség"-ig.

photo_camera A GDP és a várható élettartam növekedése pár országban 1800 óta (teljes modell)

Az előadás legelején grafikonokkal mutatta be, hogy az emberiség soha sem látott színvonalon él, mind a megtermelt javak, mind a várható élettartam szempontjából.

Egészen egyszerűen sokkal jobban élünk, mint négy éve korábban valaha.

Stiglitz szerint azonban a növekedést magyarázó korábbi közgazdászok tévedtek, nem a tőke felhalmozása játssza a legfontosabb szerepet, hanem a társadalmak folyamatos tanulásra való képessége. A Columbia Egyetem professzora szerint a fejlődés fenntartásában még inkább kiemelkedő szerepet fog betölteni a folyamatos tanulás. Itt kell a kormányoknak beavatkoznia hiszen

csakis kormányzati segítséggel érhető el a társadalmi javak egyenlőbb eloszlása.

photo_camera Matolcsy approves! (via wilika tumblr)

Bár arra nem tért ki, hogy egy adott kormány honnan tudná, hogy milyen beavatkozásra van szükség, azt világossá tette, hogy kizárólag liberális demokráciák lehetnek sikeresek hosszútávon, hiszen a társadalmak önreflexiós képessége és nyitottsága nélkül nem a teljes társadalom, csakis egy szűk szegmense profitál a kormányzati programokból.

Bár Thomas Piketty nevét nem említette - vélhetően nem véletlenül, hisz semmi sem áll messzebb Stiglitztől, mint a kapitalizmus rendszerszintű megkérdőjelezése - azért leszögezte, hogy egy egyenlőtlen társadalmat sokkal drágább fenntartani, mint egy egalitáriusat. És ebben a liberális demokráciák szerinte megkérdőjelezhetetlenül jobban teljesítenek, hiszen az autokratikus rendszerekben a gazdasági egyenlőtlenségek szükségszerűen politikai egyenlőtlenségekhez vezetnek, melyek még tovább mélyítik a gazdasági egyenlőtlenséget. Egyszerűen nincsenek meg a fékek és ellensúlyok a korrupció megfékezésére, és

a törvény előtti egyenlőség eszméje pusztán az elit védelmét szolgáló intézményrendszerré válik.

photo_camera Matolcsy disapproves! (részegbróker gif)

Példaként Oroszországot hozta, ahol bár a politikai és gazdasági elit kínosan ügyel arra, hogy minden a törvények szerint történjen, ezek a törvények csak az elitek érdekérvényesítését szolgálják. Felhívta a figyelmet, hogy nem szabad Oroszországot sikertörténetnek látnunk, pusztán a gáz és olaj világpiaci árának évtizedes emelkedése adja a gazdaság növekedését, de társadalmilag hatalmas bajban van az ország. Például a várható élettartam zuhan és ez a társadalom egészségtelen működésének a lenyomata.

photo_camera Várható élettartam Oroszországban. Forrás: wikipédia.

Mint az ábrán is látszik, azért a helyzet bonyolultabb annál, mint ahogy Stiglitz láttatja. A várható élettartam valóban szabadesésbe kezdett a Szovjetunió szétesése után, de 2005 óta azért elég dinamikusan növekszik.

De Joseph Stiglitz hazáját sem kímélte, szerinte

az Egyesült Államok a fejlett világ messze legegyenlőtlenebb országává vált, ahol a tanulásra képes társadalom eszméje is eltűnőben van.

photo_camera Matolcsy approves again! (robotos orsi)

Az oktatást teljesen új alapokra kell helyeznie azoknak az országoknak, amelyek szeretnék fenntartani a fejlődést. A lexikális tudást felhalmozó modellt el kell felejteni, és helyette arra kell koncentrálni, hogy a diákok megtanulják

hol találják meg a számukra szükséges információt, és hogyan tudják eldönteni, hogy megbízhatnak-e abban, amit találtak.

photo_camera Matolcsy disapproves again! (pontosan-ahogy)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.