• Ronald Reagan könyvet írt!
• 1990-ben. De most megjelent magyarul.
• Hahner Péter, a PTE-BTK Újkortörténeti Tanszékének vezetője és a Terror Házából Baranyi Tamás történész meg Baranyi Márton mutatták be a Corvinuson.
• Orbán 2011-ben azt mondta: egy új Reaganre lenne szükség.
• De mit mondana ma a Gonosz Birodalmának legyőzője?

Nem derült ki. De a három előadó minden jót elmondott róla a kötelező körökön kívül: Ronald Reagan vidéki gyerekből lett hollywoodi színészből kaliforniai kormányzó, majd minden idők legidősebben megválasztott amerikai elnöke lett, aki a csillagháborús tervvel megnyerte a hidegháborút és legyőzte a kommunizmust, eladósította Amerikát, de közben felpörgette a gazdaságát, felfegyverezte a hadseregét, és visszaadta az önbecsülését.

Hahner – aki írt egy élvezetes, rövid összefoglalót az amerikai elnökökről – és a két Baranyi is Reagan humorát tartja legmeghatározóbbnak. Például hogy arról, miért nem tárgyalt Gorbacsovig a szovjet vezetőkkel, azt mondta: mindig hamarabb meghalnak, minthogy találkozni tudna velük. (Grósz Károlyt bezzeg fogadta.)

Ennek ellenére az önéletrajza nem valami vicces, és nem is bulváros, teljesen visszafogott, az elnöksége előtti válásáról is finoman ír. Cserébe olvasmányos, még ha – mint minden önéletrajzot író politikus – elfogult is magával szemben.

A jó

Hahner szerint régi hiedelem, hogy a színészek az életben nem tisztességes, hiteles emberek, hanem pojácák. Amikor Reagan elnök lett, a kommunista sajtóban is ezzel támadták (egyébként elődjét, Jimmy Cartert meg azzal, hogy egy mogyorótermelő farmer volt). Reagan ennek ellenére kiváló politikus lett.

A szerepeket játszó Nagy Kommunikátor fürdött a nyilvánosságban, és óriási kontraszt volt a sótlan és esetleges Carter után – aki egyébként képes volt elnökként a Fehér Ház teniszpályájának beosztását is felügyelni. Gyakran érte a vád, hogy ahogy a színészeket is mindig instruálja valaki, ő is csak a tanácsadói bábja volt. Csakhogy ő maga választotta a tanácsadóit, és ezen a téren Henry Kissinger, az amerikai külpolitika atyaúristene is megvédte, pedig Reagan nem alkalmazta.

Sőt, Baranyi Tamás szerint két beszédéből a tanácsadói akarták kihúzni azokat a mondatokat, amikről híres lett, például amikor 1983-ban a Szovjetuniót a gonosz birodalmának nevezte. Vagy amikor 1987-ben Berlinben azt mondta: „Gorbacsov úr, döntse le ezt a falat!” (Érdemes újra megnézni azt beszédet, érdekes, hogy akkoriban mennyire visszafogottan beszéltek a politikusok, szemben a mostani üvöltözésekkel.)

Reagan politikai fejlődését az elődeinél sokkal jobban lehet ismerni, mert már a hetvenes években rádiózott. Például tudjuk róla, hogy Nixonnal ellentétben fiatalkorától szívből gyűlölte a gonosz kommunizmust. (Viktor Pelevin orosz író viccelt azzal, hogy a szovjetek nem ismerték fel, hogy a Ronald Wilson Reagan név 6+6+6 karakter, ráadásul a Reagan hangzása hasonlít a raygunéra.) Hahner szerint azért ismerte fel, hogy Gorbacsov más, mint az elődei, mert a leveleiben és a beszédeiben látta, hogy vele lehet beszélni.

Amerika kedvence

Reagan azért is futott be, mert az 1970-es években az USA relatív ereje meggyengült a Szovjetunióval szemben, gazdasági válságok sújtották, és sok fronton háttérbe húzódtak, ám ő a vezető szerep visszaállítását ígérte.

Sosem látott katonai kiadásokba kezdett 1981 és 1983 között, aztán bedobhatta a meghökkentő ötleteit – például a Nemzeti Harcsanapról –, mert tudta, hogy mögötte áll a katonai-ipari világ. (1984-ben egy mikrofonpróbán viccből bejelentette, hogy betiltja Oroszországot, és öt percen belül elkezdik a bombázást.)

Az addigi elnökök mindegyike elfogadta az atomháborús patthelyzetet, mert a stratégiák szerint győzelem esetén is 150 millió amerikai halottal és az emberi civilizáció széthullásával kellett volna számolni. Ő ezen úgy változtatott, hogy annyira felfegyverezte az Egyesült Államokat, hogy az ellenfele lássa, sehogy sem győzhet, és feladja. Amikor már ő diktált, akkor is belement komoly konfliktusokba a jobboldalon, Thatchernek például nem tetszett a leszerelés.

Az 1984-es újraválasztásakor akkorát nyert, mint még senki. Pedig amikor egy évtizeddel Woodstock után elnök lett, a külpolitikája és a Milton Friedmant követő gazdaságpolitikája olyan volt, hogy akár éghettek volna a campusok – mondta Baranyi Tamás. Rakétákat telepített Európába, és hagyta elszállni a költségvetési hiányt. Amikor kérdezték, hogy nem aggódik-e a hiány miatt, azt mondta: elég nagy ahhoz, hogy vigyázzon magával.

Hahner és a két Baranyi szerint bár sokan vádolták azzal, hogy műveletlen volt, javára szólt, hogy amit nem tudott, azt megkérdezte (például hogy miért vannak szövetségi pénzalapok). Hahner szerint XIV. Lajosról is azt írták a tankönyvek, hogy műveletlen volt, de egy uralkodónak nem magának kell a legjobbnak lennie mindenben, hanem ki kell tudnia választani a legjobbakat a szakterületeken. Ráadásul bosszantóan könnyed és jókedvű volt, és elnökként is egyre jobban nézett ki – az 1981-es taxisofőrös merénylet után kigyúrta magát.

Baranyi Márton – akinek most igazán nehéz lehet az egyre putyinistább jobboldalon a neokonzervatív amerikaiak rajongójaként – azt is Reagan érdemének tulajdonítja, hogy nélküle nem lenne olyan a punkzene, amilyen, ugyanis az öreg keresztény ideális pofozóbábú volt a fiataloknak.

A hagyományosan inkább demokrata Hollywoodban sem annyira szerették (Schwarzeneggert és Clint Eastwoodot kivéve), a Tőzsdecápák is a Reagan-era materializmusának kritikája volt – pedig Baranyi szerint Carter idején ilyen filmet nem lehetett volna készíteni a megfáradt Amerikáról. És a légierő propagandafilmje, a Top Gun sem létezne nélküle.

Egy McDonaldnál is nagyobb Ronald

Hahner szerint az, hogy Reagan már a nyolcvanas évek legelején kimondta, hogy a marxizmus-leninizmus a történelem szemétdombjára kerül, nagyon nagy szó, mivel vezető közgazdászok és értelmiségiek azt hitték, hogy a szovjet rendszernek még rendkívüli gazdasági tartalékai vannak, és hogy például Kádár még szabad választáson is nyerne, mert a társadalom támogatja a szovjet rendszert.

Baranyi Tamás szerint ezzel felgyorsította a folyamatot, és az 1987-es berlini beszéde is hozzájárult ahhoz, hogy két évvel később leomlott a fal. Reagan volt az első amerikai elnök a második világháború óta, akit tényleg érdekelt Közép- és Kelet-Európa sorsa.

Baranyi Márton szerint Reagan rávilágított arra, hogy a gazdaságot, az anyagot mozgatja valami: a hit és az akarat. Az emberek nemcsak sodródnak vele, de alakítói is a történelemnek – erről szól a szintén konzervatív, Orbánt oroszbarátsága miatt 90 évesen helyretevő John Lukacs történész munkássága is.

Hogy Reagan hogy látná a mai Magyarországot, arról senki sem tippelt volna, de Hahner itt elmondta, hogy szerinte a mai szabadság nem teljesen üres: nem élünk diktatúrában, a rendszert lehet javítani, és bírálni is. Baranyi Márton szerint valószínűleg tetszene Reaganek a mai erős Amerika, ami bár hanyatlik, de még mindig megkérdőjelezhetetlen szuperhatalom.

Nem érdekesek a részletek

Mindhárom előadó egyetlen hibáját ismerte el egyöntetűen: hibázott az Irán-kontra-ügyben. De Baranyi Tamás szerint azok, akik azzal vádolják, hogy nem volt elég tájékozott, ugyanazok mondják, hogy az Irán-kontra-ügyről mindent tudott. Baranyi Márton itt egy magyar választóknak is ismerős húzással mentegette az ügyben: Reagan kommunikációjának az volt az egyik alapelve, hogy ha magyarázkodsz, vesztettél. „Szerintem a szavazókat sem érdeklik a részletek. Miért álljon neki prezentálni, belemenni a piszlicsáré dolgokba?” – mondta.

Magyar vonatkozás amúgy nem nagyon jutott a könyvbe, csak egy közös fotó Antall Józseffel, illetve az, hogy Reagan háromszor hozza szóba Magyarországot, mindig arra utalva, hogy nem történhet újra olyasmi, mint 1956-ban. (Hahner szerint egyébként az, hogy új hidegháború van, csak újságírói fogás, a lapok gyakran riogatnak minket, nem biztos, hogy ezt is szó szerint kell venni.)

Ronald Reagan: Egy amerikai élet (1990). Antall József Tudásközpont, 2014. 637 oldal, 5500 Ft.