47 év után kerültek elő fényképek a meggyilkolt Che Guevaráról

Történelem
2014 november 14., 12:15
comments 84

A kultikus ikonná váló gerillavezérrel a bolíviai hadsereg végzett 1967-ben. Most eddig ismeretlen fényképek kerültek elő a kivégzési utáni időszakról.

A képekkel előálló Imanol Arteaga elmondta, hogy a képeket nagybátyja hozta magával egy esküvőre Spanyolországba, még 1967 novemberében, egy hónappal Che meggyilkolása után. Nagybátyja, Luis Cartero egy misszión vett részt Bolíviában, és ott állítólag a képeket egy francia újságírótól kapta. Nagybátyja nem rég halt meg, utána ugrottak be a férfinak a képek, amikre már régen nem gondolt. A család utánanézett, és rá is akadtak ezekre egy borítékban.

Azóta kiderült, hogy a képeket az AFP újságírója, Marc Hutten készítette, aki 1967-ben Bolíviában dolgozott. A francia hírügynökségnél úgy sejtik, Hutten azért passzolta le a képeket, mert félt hogy nehézségekbe fog ütközni Bolíviában. Hutten nem az összes képet adta le, voltak, amiket eljuttatott az AFP-nek, egész pontosan négy vagy öt tekerccsel. De amikor később ő maga is Párizsba ért, kiderült, hogy összesen pár fénykép állt rendelkezésre a sztorihoz. Hogy a többi hova tűnt, az azóta is rejtély.

photo_camera (MARC HUTTEN / AFP)
photo_camera (MARC HUTTEN / AFP)
photo_camera A régi híres kép: (JAVIER SORIANO / AFP)

(Daily Mail)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.