Örökre eltiltotta hivatása gyakorlásától Szaid Mortazavit egy teheráni bíróság.
Azoknak, akik nem az iráni belpolitika híreivel kelnek és fekszenek, ez talán nem mond sokat, de:
Mortazavi elég jelentős figurája az iráni közelmúltnak, ügyészként ő börtönzött be tucatnyi újságírót és politikai aktivistát a 2009-es elnökválasztást követő tiltakozások után.
Egyben az egyik legközelebbi bizalmasa volt a volt elnöknek, Mahmúd Ahmadinezsádnak.
Azok közül, akiket 2009-ben börtönbe juttatott, hárman tiszázatlan körülmények között meghaltak. És ő lehet a felelős Zahra Kazemi kanadai-iráni fotóriporter 2003-as haláláért is, akit egy olyan kihallgatáson vertek agyon, amit feltehetően Mortazavi vezetett.
Mortazavi eltiltása akár az enyhülés jele is lehet, legalábbis nehéz nem a liberális(abb) ellenzéknek tett gesztusként értékelni. Pláne, hogy a forradalmigárdista Ahmadinezsádot a mérsékeltnek tartott Haszán Rouhani követte az elnöki poszton. (MTI)
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.