És sikerült! Megvette az állam a Welt 2000 Kft-t

gazdaság
2014 november 19., 16:24
comments 200

Harmadszor jelentheti be a magyar kormány:

megvásárolták a Welt 2000 Kft-t.

Úgy tűnik, hogy most tényleg megvették.

Jól ment

A Welt 2000 egy kis budaörsi kft-ből lett a kormány számára nagyon fontos informatikai vállalkozás. Ez a cég készítette a magyar EU-s csatlakozásra azt a szoftvert, amin keresztül a Brüsszelből érkező pénzek kifizetését és a teljes pályázati rendszert működtetik. Évente közel ezermilliárd forint adminisztrációját kezeli a rendszer. A Welt 2000 és a kormány még 2003-ban olyan szerződést kötöttek, amely alapján a program forráskódja a Welt tulajdona maradt. Így minden új pályázathoz, módosításhoz a kft-t kellett megbízni a frissítéssel, aminek tulajdonosai ezzel igen jól kerestek.

Már a Gyurcsány-kormány idején felmerült az igény az állam részéről, hogy meg kellene venni a szoftver forráskódját, vagy ha ez nem megy, akkor az egész céget. Ám a tulajdonosok soha nem akarták eladni.

Lázár színre lépésével különösen nagy lett a nyomás

Információink szerint 2010-ben, az Orbán-kormány megalakulása után ismét jöttek érdeklődők a politika közeléből, akik meg akarták venni a céget. Voltak akik az állam nevében, de voltak akik magáncég nevében jelentkeztek, ám a tulajdonosok továbbra sem akarták eladni a Weltet.

Amikor Lázár Jánost bízta meg 2013 nyarán Orbán Viktor az EU-s pénzek kezelésével, új szintre emelkedett a kormányzati érdeklődés. Lázár kijelentette, hogy nemzetbiztonsági kérdés, hogy a pénzeket kezelő szoftver állami tulajdonban legyen.

2013 októberében született egy kormányrendelet, ami szerint az EU-s pénzeket kezelő szoftvernek állami tulajdonban kell lennie. Nyilvánvaló volt, hogy ez a Welt vagy a forráskód megvételére kötelezi az államot, mert a határidő január 1. volt, és ennyi idő alatt egy ilyen bonyolult új programot nem lehetett volna megírni.

A Welt tulajdonosai azonban nem akarták eladni a forráskódot.

Fegyveres adóellenőrök ébresztették a tulajdonoskat

Decemberben váratlanul fegyveres NAV-ellenőrök szállták meg a Welt irodáját és a tulajdonosok (Galambos László, a Welt igazgatója, illetve Komáromi András, a szoftver jogaiank résztulajdonosa) lakásán is, kora reggel. Az adóellenőrök számítógépeket és iratokat vittek magukkal. A vizsgálat információink szerint azóta se folytatódott. Úgy tudjuk, hogy egy 2006 – 2009 között elkövetett adócsalás gyanújával nyomoztak.

A Miniszterelnökség annak idején határozottan tagadta, hogy a NAV-os razzia összefüggene a vásárlási szándékkal. A Welt tulajdonosait viszont megviselte a razzia, és ismerőseik szerint felmerült bennük, hogy ez a nyomásgyakorlás része.

Azt mondták megvették, aztán megint megvették

2014 januárjában egy lapinterjúban a Miniszterelnökség illetékese bejelentette, hogy a Welt tulajdonosaival aláírták az adásvételi szerződést. A cégnél azonban erről nem tudtak, a dolgozóknak azt mondták, hogy ne törődjenek az interjúval. Az interjú megjelenése estéjén az egyik tulajdonost tárgyalásra várták a Parlamentbe, mondta egy üzletre rálátó ember akkoriban, aki szerint az interjú is része volt a nyomásgyakorlásnak.

Aztán március 1-jén ismét bejelentette a Miniszterelnökség, hogy a céget megvették, az adásvételi szerződést mindenki aláírta. Eddigre a céghez is kimentek a Miniszterelnökség emberei, és elmondták a dolgozóknak, hogy ezentúl állami vállalatnál dolgoznak.

Az eladásról a szerződést egy szombati napon írták alá, a Welt részéről ketten: Galambos László és Komáromi András. Vasárnap váratlanul meghalt Komáromi András, a 47 éves vállalkozó, aki nem volt beteg, viszont ismerősei szerint nagyon megviselte az eladással járó herce-hurca és a decemberi NAV-os vizsgálat.

Most jött el a harmadik bejelentés ideje

Viszont az állam ezután sem tudta átvenni a Weltet. Kiderült, hogy nem jók a papírok, alá kell még írni valamit. Komáromit hétfőre rendelték be újabb aláírásra a Miniszterelnökségre, de nem tudott már megjelenni.

Ebből házon belül az állami oldalon nagy botrány lett, a Miniszterelnökség a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő jogászait hibáztatta, úgy tudjuk hogy fel is jelentették őket. A Cégbíróság nem jegyezte be a tulajdonosváltást, maradt a Welt magánkézben.

Komáromi tulajdonrészét három kiskorú gyereke örökölte, és ez jogilag megnehezítette a további tárgyalásokat. Volt olyan jogi szakvélemény, ami szerint nagykorúságukig nem lehet eladni a Weltet.

Azóta a Welt folyamatosan dolgozott, többek között elkészítették a 2014- 2020-as ciklus pályázatait kezelő szoftvereket is.

Szerdán Csepreghy Nándor miniszterelnökségi helyettes államtitkár azt mondta, hogy a céget megvette az állam, 100 százalékban állami tulajdonba került ezen a héten.

Hétfőn máshonnan úgy értesültünk, hogy közel a megegyezés, de aznap délelőtt a cég még biztosan nem volt eladva.

Március óta lezárult a hagyatéki eljárás, és Komáromi András üzletrészéről az özvegye tárgyalt az elmúlt hetekben az állammal. A kormány múlt pénteken nemzetstratégiai jelentőségűnek nyilvánította a Welt megvételét.

Az ár ugyanaz, mint amiről az év elején szó volt: kevesebb mint egymilliárd forint. A Miniszterelnökség egy független auditort bízott meg korábban, hogy felmérje a cég értékét.  Ugyanakkor ez nagyon olcsónak tűnik, hiszen ennél egy év alatt is többet számlázott ki a Welt az államnak.

Az államivá vált cégnél minden munkatárs maradhat a Miniszterelnökség szerint, ahol arra is számítanak, hogy Galambos László tovább vezeti a céget, annak ellenére, hogy már nem ő a tulajdonosa.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.