Az USA növeli az Ukrajnának szállított katonai segélyt

külföld
2014 november 20., 19:20
comments 164

A Reuters információi szerint Washingtonban döntés született arról, hogy emelik az Ukrajnának szállított katonai segélyek méretét. Fegyvereket ugyan még mindig nem adnak az amerikaiak, de egyéb katonai felszerelést igen. Szállítanak például Humveekat, ami tisztességes magyar meghatározás szerint nagy mozgékonyságú, többcélú kerekes jármű. Így néz ki:

photo_camera (Forrás: Wikipédia)

Ezeken kívül az ukránok olyan radarokat is kapnak, amivel a jövőben könnyebben kiszúrhatják majd az ellenséges lövegeket. Hogy pontosan mennyit ér az új segélyszállítmány, azt egyelőre nem közölték.

A Reuters szerint az oroszbarát szeparatistákkal harcban álló ukrán hadsereg támogatásának növelését hivatalosan Joe Biden amerikai alelnök jelenti majd be kijevi látogatásán.

Szakértők szerint az új ukrán vezetésnek nyújtot amerikai segítség ezzel ugyan soha nem látott mértékűvé duzzad, de kevés az esélye, hogy az orosz-ukrán konfliktus jelenlegi erőviszonyain sokat változtat majd, hiszen Porosenko ukrán elnök korábban nem katonai felszerelést, hanem fegyvereket kért az Egyesült Államoktól és Nyugat-Európa államaitól. Az elnök kérésének teljesítését több NATO tisztviselő is támogatta, főleg miután a NATO is meggyőződött arról, hogy az ukrajnai felkelők orosz segítséget kapnak.

A Fehér Házban azonban egyelőre úgy gondolják, hogy az ukrán hadseregnek elegendő fegyvere van a harchoz, és Obama mellett a nyugat-európai vezetők is hisznek a konfliktus diplomáciai rendezésének sikerében.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.