Szijjártó átvitte a külügybe futsalos csapattársait

POLITIKA
2014 november 20., 07:46
comments 69

Sportsérülése miatt nem játszik a Dunakeszi Kinizsi teremfocicsapatában Szijjártó Péter, de csapattársairól ettől még nem feledkezett meg. Így továbbra is összefuthatnak akár a munkahelyükön is.

Amíg Szijjártó a Miniszterelnökségen dolgozott, öt csapattársát is kollégájának mondhatta. Most, hogy váltott a Külügyminisztériumra, a Blikk szerint elkezdtek átszivárogni vele a csapattársai is. Kabinetfőnökként Benkő Szilárd segíti a munkáját, havi 885 ezer forintért. Monspart László - aki a Miniszterelnökségen hivatalsegéd volt - havi 350 ezer forintért a parlamenti kabinet munkatársa lett. Temesi Norbert havi 490 ezer forintért adott tanácsokat korábban a Miniszterelnökségnek, most protokollreferens lett, ugyan kevesebbért, 400 ezerért, de főállásban.

Egy másik csapattárs, Hacker Gábor továbbra is a Miniszterelnökség munkatársa, havi 230 ezer forintért. Az ötödik, Szikora Levente június közepéig havi 556 ezer forintért befektetési stábvezető volt a Miniszterelnökségen. Ő már nincs ott, és a külügyben sincs.

A Blikknek a miniszétrium azt írta:

Vannak olyan emberek a tárcánál, akikkel a miniszter úr régóta dolgozik együtt, és egy az érdeklődési körük. Attól, hogy azonos a hobbijuk, a szakmai szempontoknak éppúgy meg kell felelniük, mint másoknak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.