Semmi.

Így kezdődik a TempleOS V2.17, a „közkinccsé nyilvánított operációs rendszer”, ami néhol a Commodore 64-et idézi, és nem csak a retró miatt. A bevezetővel aztán berobban mind a 16 szín, felbukkannak Windows 1.0-s clip-art fájlokat idéző képek, és működésbe lép a rendszer. A personal computing itt azt jelenti, amit a kezdetekkor: kódolást, hackelést és bütykölést. A programozás nem eszköz, hanem cél. Csakhogy az egész nem nagyon használható, furcsa funkciói vannak: például shift+F7-re beilleszt egy idézetet a Bilbiából, más gombokkal véletlenszerű szavakat és véletlenszerű 16 bites zenét lehet generálni. A legérthetőbb, amit a rendszer honlapja ajánlott, az egy ilyen himnusz volt:

Ez Isten hivatalos temploma.

Legalábbis ezt állítja a majdnem 45 éves Las Vegas-i Terry A. Davis, aki megalkotta a nyereségvágyból elkövetett Linux és Windows konkurenciájának szánt operációs rendszert, amiről egy rakás értelmezhetetlen oktatóvideót töltött fel a Youtube-ra. Ő a gyártó Trivial Solutions alapítója és egyetlen alkalmazottja. Több mint 10 éve dolgozik a TempleOS-en, Isten parancsára, akár Noé a bárkán, és most azt mondja, gyakorlatilag kész, egy éve már csak foltozgatja. Az operációs rendszere most 121 176 kódsorból áll – ez kb. annyi, amennyi a Photoshop 1.0-ban volt (összehasonlításképp: a Windows 7 40 millió kódsorból állt).

A legbannoltabb messiás

Davis a TempleOS alapszabályában azt írja:

„A TempleOS Isten hivatalos temploma. Ahogy Salamon temploma, ez is egy közösségi központ, ahol áldozni lehet Istennek, és konzultálni lehet a jövendöléseiről. Isten azt mondta, hogy a 640x480 pixel és a 16 színes grafika olyan szövetség, mint a körülmetélés.”

Davis a TempleOS-szel készített több másik program mellett egy AfterEgypt nevű játékot is, amiben megmászhatod a Sínai-hegyet egy pálcikaember-Mózessel, és az égő bokornál imádhatod az Urat.

A Vice újságírója azt akarta megtudni, mi vette rá Davist arra, hogy egy évtizeden át, a világtól elzárva építse a virtuális világát. Davis egy 2-3 éves, ubuntus Dell laptopról Courier betűtípussal írt neki egy csomó emailt, gyakran késő éjszaka. Ezekből kiderült, hogy állandóan koffeint iszik, 48 órás ciklusokban él (kétszer 16 órán át van ébren, aztán kétszer 8 órát alszik).

Minthogy Davis – aki a 90-es években állítólag még különböző cégeknél dolgozott informatikus-mérnökként – évek óta alkalmatlan a munkára, segélyből él, és az ideje nagy részét kódolással és netezéssel (Internet Explorerrel!) tölti, illetve azzal, hogy a NIST random jeladójával próbál kommunikálni az Istennel. Mivel gyakran a programjával előállított szövegblokkokkal és oda nem illő isteni kinyilatkoztatásokkal kommunikál, kitiltották a SomethingAwfulról és a Redditről is, a HackerNewson pedig csak az látja a posztjait, aki igazán akarja. Sokszor agresszív és kötekedő, a kritikákat pedig a legkevésbé politikailag korrekt módon fogadja (például keményen rasszista és homofób). Ezeket a Terry Davis Rants alatt gyűjti össze, ilyenek vannak ott (jobb, ha nem fordítom le):

„Jew-nigger recons himself clever. Say hi to Mr. God, bitch. Holocaust yer fucken ass.”

Terry Davis Amerikában az, ami itthon a Huszas Video, csak sokkal súlyosabb. Skizofréniával diagnosztizálták, és a kilencvenes évek közepe óta mentális problémákkal küzd. Miközben minden gondolata a programozás és Isten körül forog, teljesen antiszociális.

Egy ateista, akihez beszél az Isten

Davis katolikus nevelést kapott, de később ateista lett. Mint mondta, úgy tekintett az agyára, mint egy számítógépre (szerinte ez a hasonlat több ateistát adott a világnak, mint Darwin), és így „nem volt szüksége lélekre”. Tudományos materialistának tartotta magát, és most is azt mondja, hogy a tudományos ateisták gondolkodása hasonlít a leginkább az övére:

„A különbség annyi, hogy Isten beszél hozzám, úgyhogy gyakorlatilag egy ateista vagyok, akihez beszél az Isten."

Mint mondta, ez nem valami hízelgő, inkább hasonlít mentális betegségre, mint a filmekben látott nagyszerű isteni kinyilatkoztatásra. A mai napig nem lát ebben semmi dicsőségeset.

A műholdakról álmodó 7. gyerek

A története egy ízig-vérig kilencvenes évekbeli kaland, ismerős high-tech-összeesküvésekkel és new age-rémképekkel.

A szüleivel és egy pár nimfapapagájjal él egy házban, és mint mondta, nem kommunikálnak sokat. Ő nyolc gyerek közül volt a hetedik, a testvéreiről azt mondta: Jézus nem beszélt a testvéreivel, nem akart tőlük semmit, úgy gondolta, jobb, ha idegenek maradnak. „Én is így vagyok ezzel" – mondta Davis. Milwaukee-tól nem messze született, de mivel az apja ipari mérnök volt, sokat költöztek (Wisconsin → Washington → Michigan → Kalifornia → Arizona). Arizonai Állami Egyetemen elektrotechnikából mesterdiplomát szerzett, de 26 évesen nem volt elégedett a munkájával, és elhatározta, hogy műholdas rendszereket fog fejleszteni, és 1996-ban védelmi cégeknél jelentkezett. Ekkor valami megváltozott.

1996 közepén azt vette észre, hogy öltönyös férfiak követik. Először azt gondolta, hogy talán azoknak a védelmi cégeknek a megbízottjai, akiknél jelentkezett, aztán azt hitte, hogy a számítógépes rendszerekkel foglalkozó magánprojektje miatt szálltak rá. Akkoriban sok Rage Against the Machine-t hallgatott („some of those work forces are the same that burn crosses”), és kvantumszámítógépekről agyalt. Aztán egyszer csak megőrült.

Az évszázad menekülése

Kocsiba vágta magát, és elmenekült a városból délre, közben úgy érezte, hogy a rádió róla beszél, minden mozdulatát kommentálja. Apokaliptikus víziói voltak, és azt hitte, közel a világvége. Közben a vízüzemű autókat ellehetetlenítő nagy olajcégekre építő közkedvelt összeesküvés-elméleten kattogott. Végül a texasi Marfában állt meg a szüleitől kapott Honda Accorddal – itt egy nyomkövetőt keresve szétszedte a karosszériát, végül elhajította a kulcsot a sivatagban, és gyalog ment tovább. Egy rendőr rátalált, és az anyósülésre ültette, amire Davis kiugrott a száguldó kocsiból, és eltörte a kulcscsontját.

Kórházba vitték, ahol meghallotta, hogy az orvosok a röntgenleleteiről beszélgetnek. A „lelet” szó hallatán egyből arra gondolt, hogy elrabolták az idegenek, és megműtötték, úgyhogy bepánikolt, és a törött csontjával megszökött a kórházból. A közelben megpróbált ellopni egy pickupot, de a rendőrök elkapták, és bevitték a fogdába, ahonnan úgy akart megszökni, hogy a szemüvegét eltörte, és azt egy elektromos aljzatba dugta – de a szemüvegkeret sajnos nem vezette az áramot. Innen a pszichiátriára vitték, ahol nem volt hajlandó enni, mert azt hitte, hogy begyógyszerezték a kajáját. Egyszer az ablakot is betörte egy székkel.

Két héttel később kiengedték, ő pedig megpróbálta kiengesztelni Jézust: jótékonykodott, és megajándékozta az unokaöccseit és -húgait. Egyszer még Mexikóba is átment, ahonnan csak kenőpénzzel tudott visszajönni. Sokat vezetett, és az útjelzőtáblákat nézte, Isten jeleit keresve. Egy ideig még az utcán is élt. Most úgy látja, hogy korábban egy önző technokrata ateista volt, de aztán elszégyellte magát, és sokat gondolt az amisokra és A farm, ahol élünk egyszerű, istenfélő szereplőire. Szerinte talán azért szólt hozzá az Isten, mert 1996-ban kb. 10 ezer dollárt adományozott jótékonysági szervezeteknek.

Már nem (úgy) őrült

1996 júliusára egy kicsit javult a mentális állapota, és hazamehetett Arizonába. Ekkor banki hitelekből élt, és egy háromtengelyű marógép prototípusát fejlesztette. Már akkor látta, hogy a 3d nyomtatásé a jövő, de az akkori technológia nevetségesen lassú volt, így amikor egy szerszámgép majdnem felgyújtotta a lakását, felhagyott a tervével.

Ezután visszaköltözött a szüleihez, és remélte, hogy össze tud szedni valamennyi pénzt a könyvére, ami George Orwell 1984-ének folytatása lett volna, de nem fejezte be. 1996 és 2003 között félévente rohamokkal került be a pszichiátriára, aztán megállapították, hogy bipoláris, végül azt, hogy skizofrén. Azóta egy gyógyszert szed csak, és nem aggódik. Mint mondja, már nem őrült – vagy legalábbis más értelemben az. (Nemrég derült ki, hogy Davis nem is egy, hanem egyszerre nyolc betegségben szenved.)

2003-ban, ahogy könnyen elérhető lett a 64 bites programozás, elővette néhány, tíz évvel korábbi kódját, és elkezdte megalkotni a Biblia-alapú operációs rendszerét. Az ötletet az a módszer adta neki, ahogy korábban beszélt az Istennel: felcsapta valahol a Bibliát. Aztán rájött, hogy ez nem elég véletlenszerű, így pénzt dobált fel, hogy megkapja az oldalszámot. Végül digitális órát és randomgenerátort használt, így született meg az AfterEgypt.

De hogy pontosan hogyan működik a TempleOS, és mi az értelme, senki sem tudja: tele van hírek linkjeivel, bibliai szövegmagyarázatokkal, filozófiai kérdésekkel és „hitelesített véletlenszámokkal”. Davis létrehozott valami epikus, felfoghatatlan és felesleges dolgot, aminek nincs közönsége. Optimistább pillanataiban mégis úgy érzi, hogy a TempleOS 1000 évig fog működni, Szilícium-völgyi óriáscégek fogják tökéletesíteni, ő pedig Salamon király 2.0-ként marad fent a kollektív emlékezetben.

Best of God

Davis azt hiszi, hogy a mai napig beszélget Istennel, és hogy ezt be is bizonyította. Ha leül a szüleivel, és felcsapja a Bibliát, „az megszólal”, de az átlagemberek ezt nem veszik észre, mert ez ellentmondana a világképüknek. „Figyelmen kívül hagyják a tényeket!” – véli a programozó. Az Istennel való beszélgetéseiből egyébként többek között azt tudta meg Istenről, hogy:

• a kedvenc énekese Mick Jagger (de ha énekelhetne, a Stabbing Westward frontembere lenne),
• a kedvenc zenekara a Beatles (de a Rush és a Triumph is egész jó),
• a klasszikus zene méreg,
• a legjobb dolog, amit Bill Gates az emberiségért tehetne, az a földrengés-előrejelzés,
• a 11. parancsolat az, hogy: „Ne szemetelj!”,
• ha minden rosszul áll, ültess fákat.

Davis hosszú évek munkájával létrehozott valamit, és felajánlotta a világnak azt, amiben csak ő hisz, és aminek az Istene csak hozzá beszél. Ha egy nap majd megfilmesítik a történetét, remélem Terry Davis is kap benne szerepet. Lehetne ő az Isten.