Csányi Sándor időt kér, mert személyesen szeretné meggyőzni Dárdai Pált

sport
2014 december 01., 20:42
comments 58

A leggazdagabb magyar/OTP-elnök Csányi Sándor valahogy odakeveredett az MLSZ élére, ami eddig inkább alighanem bosszúságot, mintsem örömet okozhatott. Most viszont akadt egy szövetségi kapitány, aki értett a dolgához, ezért érthető az igyekezet, amivel Csányi meg akarja tartani.

Eredetileg úgy volt, december elsejével eldől, mi lesz most a szövetségi kapitányi poszt sorsa, hiszen Dárdai Pál korábban már jelezte, hogy csak 3 EB-selejtezőre és az egy barátságos meccsre vállalja a feladatot, utána visszamegy Berlinbe, ahol a Hertha BSC utánpótlás koordinátorként és az U15-ös csapat edzőjeként dolgozik.

Hétfőn viszont Csányi időt kért, mert várhatóan december közepén fog egyeztetni Dárdaival Berlinben, arról hogy

Dárdai Pál a továbbiakban milyen módon tudja vállalni a szövetségi kapitányi posztot.

Az mlsz.hu hétfői közleményében Csányi Sándor azt mondta, még mindig hisz benne, hogy létezik mindenki számára elfogadható megoldás, erről pedig személyesen szeretné meggyőzni a Dárdait. Az MLSZ-elnök szerint a 38 éves tréner ezután dönthet arról, hogy a korábbi aggályai ellenére vállalja-e a magyar válogatott irányítását.

"Természetesen létezik más forgatókönyvünk is, hiszen a szövetség felelősei előrehaladott tárgyalást folytatnak két neves külföldi szakemberrel is, akiknek érkezését nem élné meg csalódásként a magyar közvélemény sem"

- mondta még el Csányi. Ez jól hangzik persze, de legutóbb is ilyesmiket mondott az MLSZ-vezér, mielőtt leigazolták a zseniális Pintér Pinyő Attilát.

Az MLSZ közleménye szerint a szervezet elnöksége továbbra is Dárdai Pált látja a legjobb megoldásnak, az ismert akadályok miatt azonban másokkal is tárgyal.
"Azt korábban is tudtuk, hogy Palit elismerik Berlinben, és jó eséllyel egyszer lehetőséget kap majd az első csapatnál is"

- mondta az MLSZ elnöke, majd hogy:

"Meg kell értenünk, hogy ennyire óvják őt, senkinek sem érdeke, hogy idejekorán kiégjen, vagy egy esetleges kudarc és annak következményei károsan befolyásolják a karrierjét, hiszen Pali nemcsak a magyar, hanem a német labdarúgás értéke is. "

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.