Az állam maga is beszáll a trafikbizniszbe

gazdaság
2014 december 02., 17:11

Több módosítót is benyújtott a parlament gazdasági bizottsága a dohány-kiskereskedelmi törvényhez. Az országgyűlés honlapján kedden megjelent javaslatok közül a legérdekesebb az, amely szerint a jövőben az állam maga is gyakorolhatja – erre alapított cége útján – a kiskereskedelmi ellátást. Tehát a dohány útja gyakorlatilag gyártól a tüdőig állami kézbe kerülne.

Egy másik módosító javaslat pedig azt mondja ki, hogy 2016. január 1-jétő1 kötelezővé teszi azt, hogy a dohánytermék kiskereskedő az általa forgalmazott termékek csomagolási előlapját a dohányboltban - a pultvonal felett, a fogyasztók számára jól láthatóan – köteles megjeleníteni. A termék előlapja, a képpel kombinált figyelmeztetést tartalmazó oldalával kell hogy megjelenjen.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.