Hoffmann Rózsa szerint a tinédzserek kötelező drogtesztje olyan lenne, mint a fogászati szűrés vagy a testkontroll-mérés

katasztrófa
2014 december 08., 07:10
comments 240

Kocsis Máté eszement, az alapvető emberi jogokat is sértő ötletéről kérdezték az ATV Szabad szemmel című műsorában a magyar fiatalok ismerőjét, egykori oktatási minisztert, Hoffmann Rózsát.

A KDNP-s képviselő pedig elmondta, hogy ugyan nem ismeri pontosan a javaslatot, de el tudna képzelni valamilyen rendszeresen vizsgálatot, mint ahogy van rendszeres fogorvosi szűrés, van rendszeres testkontrollmérés, van rendszeres orvosi vizsgálat, és azokban a térségekben, ahol a drog súlyos problémává vált, ez egy eszköz lehet. Ennél többet nem kívánt mondani, mivel még nem ismeri eléggé a kérdést, és azt végig is kell gondolnia.

Hoffmann szerint kezdetben kicsit furcsán hathat a javaslat, hogy a szűrést Kocsis az újságírókra és a politikusokra is kiterjesztené, de ezeknek a szereplőknek példát kell mutatni mindenki számára, és a drog egy súlyos társadalmi probléma, ezért nem tart kizártnak ott sem némi kontrollt.

Hoffmannt a beszélgetés során kérdezik még urizálásról, vagyonnyilatkozatokról, gyermekszegénységről és szakmunkásképzésről, de ezeknél nem mondott semmi olyat, ami meglepő lenne egy KDNP-s politikustól. Ha valakinek mégis ilyesmire van szüksége egy hétfő reggelen, mindenképp nézze végig a teljes videót.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.