Kína, Észak-Korea és Irán is elítélte a CIA kínzási módszereit

külföld
2014 december 11., 13:55
comments 174

Nemzetközi össztűz zúdult az Egyesült Államokra, miután nyilvánosságra hozták azt a szenátusi jelentést, amiből kiderül, hogy a Bush-adminisztráció alatt a CIA hogyan kínzott meg terrorizmussal gyanúsított fogvatartottakat. A brutális kegyetlenségeket bemutató jelentés persze lehet, hogy meg se jelenhetett volna, ha épp nem most vesztenék el a többségüket a szenátusban a demokraták, és nem lettek volna belpolitikai okai is a nyilvánosságra hozatalának. Viszont megjelent, és ebből meg lehet ismerni, milyen embertelen eszközökhöz nyúlt az ország hírszerzése, ráadásul a jelentések szerint eredmények nélkül.

A nemzetközi felháborodás pedig teljesen jogos, de mint ahogy korábban többször, most is azok az országok a leghangosabbak, ahol rendszeresen semmibe veszik az emberi jogokat, viszont ahol hasonló jelentés soha nem jelenhetne meg. Egymással versengve ítélte el a leghatározottabban a CIA módszereit a világ három olyan országa, ahol az összes emberi jogi szervezet jelentése szerint rendszeresek a kínzások, a kivégzések és az embertelen bánásmód.

A kínai külügyminiszter, Vang Ji az állami médiában arról beszélt, hogy Kína  következetesen ellenzi a kínzásokat, és szerinte az Egyesült Államoknak figyelembe kéne vennie a jelentés eredményét, változtatnia a módszerein, hogy visszanyerje korábbi megbecsülését, és a nemzetközi szokásoknak megfelelően eljárni. 

A kínai közmédia külön honlapot indított az 500 oldalas jelentésnek, azzal a címmel, hogy Meddig tehet még úgy az Egyesült Államok, mint az emberi jogok bajnoka?

Közleményt adott ki Észak-Korea külügyminisztériuma is. A világ legkegyetlenebb diktatúrája arra kíváncsi, hogy az ENSZ miért fordítja el az arcát, ha a CIA embertelen kínzási technikáiról van szó. A közlemény kitér arra is, hogy az Egyesült Államokban az utóbbi időszakban többször is fehér rendőrök gyilkoltak meg fegyvertelen fekete férfiakat.

Irán legfelsőbb vezetője, Ali Hámenei Twitteren nevezte a jelentést szégyenteljesnek, az állami média pedig nagyobb történelmi ívet rajzolt fel, és felidézték a Japánra ledobott atombombákat és a vietnami háború alatt bevetett eszközöket is.

Amúgy az észak-koreai vád, hogy az ENSZ elfordítja a fejét, ha az Egyesült Államokról van szó, egyáltalán nem biztos, hogy igaz lesz. Több ENSZ-diplomata jelezte, hogy az 1994-ben az USA által is elfogadott kínzás elleni szabályozások megsértéseként tekinthető az amerikai beismerés, és várhatóak lépések annak elrendelőivel szemben.

Barack Obama is arról beszélt, hogy ezek a kihallgatási technikák komoly károkat okoztak az Egyesült Államok világban elfoglalt helyében, és nehezebbé teszi, hogy szövetségeseikkel kitűzött céljaikat elérjék. (via Independent)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.