Befutott a nap képe: R E T K E S A T T I L A díjat ad át

Retkes Attila Fodor Gábort ütötte ki a Szabad Demokraták Szövetségének elnöki székéből még 2009. július 12-én. Ezután lemondásra szólította fel Kóka János frakcióvezetőt, ebben mellé állt a küldöttgyűlés is. Szórakoztató videó az eseményről itt. Másnap az összes SZDSZ-alapító tag kilépett a pártból. Retkes egészen 2010. május végéig irányította az SZDSZ-t, majd lemondott és a párt is megszűnt. Ma pedig az általa alapított és főszerkesztett Gramofon magazin Gramofon-díját adta át klasszikus zene kategóriában Medveczky Ádám karmesternek. (MTI Fotó: Kovács Attila)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.