A frissen államosított Budapest Bank összeolvadhat a nemrég államosított MKB Bankkal

gazdaság
2014 december 16., 09:34
comments 29

A Világgazdaság értesülései szerint gyakorlatilag eldöntött tényről van szó, hogy a két megvásárolt bankot az állam egyetlen hitelintézetbe vonja össze. Majd jövő év közepe táján, amikor várhatóan a Budapest Bank értékesítése lezárul.

A lap szerint a döntés több szempontból is kapóra jön a kormánynak. Az OTP mögötti második legnagyobb hazai bankká váló tömb jönne létre, és kiemelkedően jó helyzetben lenne a kis- és középvállalkozói finanszírozói piacon.

A lépéssel a két bank fiókhálózatát is összevonhatnák, az összesen 180 fiókból álló lánc pedig az OTP és a K&H után a harmadik legnagyobb lehetne itthon. A lap szerint az sem zárható ki, hogy az új bank vezető szerepet töltene be a lakossági állampapír-forgalmazásban.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.