Gyurcsány

gyurcsány ferenc
2014 december 19., 10:03
comments 242

Vigyázat! Gyurcsány Ferenc!

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor gondolkodásából hiányzik az együttműködés elfogadása, barát-ellenség dichotómiában látja a világot, és az ellenséget a Nyugatban látja, barátokat pedig Keleten keres, ami szemben áll Magyarország nemzeti érdekeivel - mondta Gyurcsány Ferenc.

Gyurcsány Ferenc

A Demokratikus Koalíció (Gyurcsány Ferenc pártja) elnöke (Gyurcsány Ferenc) a DK által pénteken, Budapesten rendezett, Az elszigetelt Magyarország és a globális világ című külpolitikai konferenciát megnyitó beszédében kiemelte, a jelenlegi külpolitika következménye, hogy az elmúlt 30-35 évben az ország soha nem volt ennyire elszigetelve, mint most. 2015-ben növekedni fog a kormány külső és belső elszigetelődése, nemzetközi és belpolitikai konfliktusokkal lesz teli az év - vélekedett Gyurcsány Ferenc.

Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc kijelentette, aki másfajta külpolitikát akar látni, annak nincs más választása, mint hogy itthon és külföldön is azt kívánja, hogy minél előbb bukjon meg ez a kormány. A demokratikus ellenzék nagy célja az előrehozott választás elérése lehet - tette hozzá Gyurcsány Ferenc.

Gyurcsány Ferenc

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.