62 ezer spanyolnak van elege abból, hogy fehér politikusok feketére festik az arcukat, hogy eljátsszák Boldizsárt

külföld
2014 december 28., 17:16
comments 44

Madridban minden évben rendeznek karácsony után egy lovas felvonulást, amin megjelenik a három betlehemi király is, Gáspár, Menyhért és Boldizsár. A Franco-diktatúra vége óta a madridi városi tanács tagjai egymás között sorsolják ki a három király szerepét, és mivel Boldizsár fekete, egyikük minden évben feketére festi az arcát a szerephez.

Ebből lett elege a madridiaknak.

Indítottak is egy online petíciós azért, hogy Boldizsárt ezentúl tényleg egy fekete bőrű ember alakítsa. Az ívet eddig 62 ezren írták alá. A petíció támogatói szerint a 21. században ez a fajta arcfestés szükségtelen és régimódi is, ezen felül, többek szerint rasszista. Szerintük a felvonulást néző gyerekek tisztában vannak azzal, hogy Boldizsár a felvonuláson egy festett arcú fehér férfi, pedig fontos lenne megtanítani velük, hogy a kereszténység történelmében sok kulcsszereplő fekete volt. Az arcfestéssel pedig épp a feketéket zárják ki a felvonulásból.

A városi tanács szerint ők nem rasszizmusból, hanem hagyománytiszteletből járnak el így. A hagyomány szerint pedig a városi tanács tagjai alakítják a királyokat, közöttük viszont nincs fekete. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.