A Kispest megint rámozdul Del Pieróra

sport
2014 december 28., 10:17
comments 42

A Juventus egykori klasszisát már a nyáron is próbálták leigazolni, de akkor Alex végül inkább az indiai Delhi Dynamost választotta. Ott viszont véget ért a bajnokság alapszakasza, és állítólag az olasz világbajnok nem is hozta azt a teljesítményét, amit a rengeteg pénzért cserébe vártak tőle, ezért lehet, hogy tovább fog állni.

A Dynamosban Alex 10 meccsen játszott, egy gólt lőtt. Ötször becserélték, négyszer pedig le. Csapata a nyolcból ötödik lett, nem jutott be a rájátszásba.

Az NSO értesülései szerint a Kispest olasz csapatigazgatója, , Fabio Cordella ismét bepróbálkozott a csatárnál.

Olyan extra ajánlatokkal próbálkoznak most, mint hogy minden személyével kapcsolatos termék forgalmazásából származó bevétel teljes egészen az övé lenne, de járna neki a hazai jegybevételek fele, illetve a nemzetközi felkészülési meccsek után járó bevételek fele is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.