Az AirAsia gépe valószínűleg "a tenger fenekén" van

Tbg
Egyéb
2014 december 29., 07:38
comments 8

Így fogalmazott az eltűnt malájziai utasszállító után kutató indonéziai nemzeti mentő és kutató szervezet feje újságíróknak hétfőn reggel, miután újrakezdték az AirAsia roncsai után való kutatást.

Bambang Sulistyo a CNN szerint azt is tudatta, a QZ8501 jelű járat roncsainak helyzetét még nem sikerült lokalizálni.

Ebben a pillanatban (8:39 GMT+1) adta ki az AP, hogy egy ausztrál gép roncsokat vélt felfedezni a tengeren, ahol az Airbus eltűnt. Update, 11:56: Dél körül kiderült, nem az eltűnt roncsait találták meg.

photo_camera A járat repülési iránya és az utolsó hely és időpont, amikor még kapcsolatban volt vele a légiirányítás (AFP)

A gép 162 emberrel a fedélzetén vasárnap tűnt el, amikor feltehetően a Jávai-tenger fölött, Kalimantan (Borneó) és Jáva között járt. Fedélzetén főként indonéz állampolgárok utaztak Surabayából Szingapúrba.

A kutatóexpedíció hétfőn már jobb körülmények között kutathat, kitisztult az idő vasárnap óta Belitung és Borneo szigete között, ahol szingapúri idő szerint vasárnap reggel fél 8-kor elveszítették a kapcsolatot géppel.

Az is kiderült, a gép pilótája valóban kért útvonalmódosítás a rossz időjárási körülmények miatt, a gép irányát és repülési magasságát is változtatni szerette volna, ám utóbbira nem kapott engedélyt.

Mint azt Djoko Murjatmodjo, az indonéziai repülési hatóság illetékese a Kompas nevű helyi lapnak elmondta, azért nem, mert a gép felett egy másik gép miatt foglalt volt a légtér, ezért nem kapott engedélyt a pilóta, hogy 32 ezer lábról 38 ezerre emelkedjen.

A mentésben több környező ország is bekapcsolódott. (CNN)

Címlapfotó: AFP PHOTO / MANAN VATSYAYANA

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.