HÚSOSOK: látszanak a disznóstratégia első eredményei

gazdaság
2015 január 03., 07:48

Már látszanak a kormány 2012-ben meghirdetett sertésstratégiájának első eredményei:

"több mint 200 ezerrel emelkedett az állatlétszám egy év alatt, és a becslések szerint néhány százalékkal csökkent a feketegazdaság aránya is az ágazatban"

mondta a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára az MTI-nek.

disznostartegia

Menczel Lászlóné felidézte: Magyarországon az elmúlt évtizedben egyensúlytalanság alakult ki a mezőgazdaságban az állattenyésztés és a növénytermesztés között. Az állattenyésztés aránya a korábbi 50-ről 30 százalékra csökkent. A visszaesés a sertéságazatban is érzékelhető volt, az állomány 10 év alatt 5 millióról 3 millió alá csökkent. Emiatt a magyar sertéságazat korábbi nettó exportőri helyzete megfordult, és jelentős import áramlott az országba élőállat és hús formájában is. A behozatal évente átlagosan 2,0-2,5 millió élőállattal volt egyenértékű, ezért lépéseket kellett tenni a magyarországi sertésállomány növelésére - hangsúlyozta. Ezt ismerte fel a kormány 2012-ben, amikor meghirdette a sertésstratégiát, ami a belföldi sertésállomány csökkenésének megállításán túl a sertéslétszám megkétszerezését - 6 millióra emelését - célozza belátható időn belül.

A sertésstratégia megvalósításának első látványos lépése volt, hogy 2014. január 1-jén az élő és félsertés általános forgalmi adóját (áfa) - a termékpálya elején - 27-ről 5 százalékra csökkentették.

Menczel Lászlóné kiemelte: a magas áfatartalom nemcsak jelentős versenyhátrányt okozott az ágazatban tevékenykedőknek, hanem melegágya volt a feketegazdaságnak is. A feketegazdaság és a feketekereskedelem mértéke a szakemberek becslése szerint a sertéságazatban a legmagasabb az országban, amely mértékadó vélemények szerint elérhette akár a 45-50 százalékot is.

photo_camera No more feketevágás!

Az ágazat növekedési lehetőségét a kormányzati intézkedések, illetve továbbra is a nemzeti támogatások segítik - jelezte a VHT titkára. Az EU Bizottság 2018. december 31-éig hagyta jóvá a sertésjóléti támogatást Magyarország számára. Ez 2014-ben és a további években is 8,5 milliárd forintos forrást jelent az ágazat számára. Az állatbetegségek megelőzésére 2014-ben további 6 milliárd forintos támogatást vehettek igénybe az ágazat szereplői, valamint 2 milliárd forint támogatási keret jutott az elhullott állatok megsemmisítésére. Ez utóbbi két támogatási jogcím ugyancsak rendelkezésre áll a következő években is, de összegüket évről évre a költségvetés teherbíró képességének mértékében határozzák meg. 2015-től kaphatnak külön állatjóléti támogatást az ágazati szereplők az anyakocatartás támogatására is, mintegy 8,5 milliárd forintot.

A VHT titkára rámutatott: az állatállomány növelését célzó intézkedések csak akkor reálisak, ha biztos piaci háttér áll mögötte. A magyar húsipar a legnagyobb piacvesztést belföldön szenvedte el. Ezért ennek visszaszerzése a legfontosabb feladat a magyar húsipar számára, ami az olcsó importkínálattal szembeni eredményes versenyhelyzet megteremtését jelenti.

A magyar húsipar helyzetét 2014 közepétől az orosz embargós intézkedések is rontják.

A sertésszektor az EU egészében ugyanis az embargót követően nem részesült semmilyen támogatásban, míg más ágazatok esetében több támogató lépés is történt.

photo_camera Támogatás nélkül félkarú óriás a húsipar!

Magyarországon az ágazati szereplők versenyképességét nemcsak meg kell tartani, hanem érzékelhetően növelni is kell - jelentette ki Menczel Lászlóné. Ennek egyik legfontosabb eszköze lenne szerinte az 5 százalékos áfa kiterjesztése az egész termékpályára a fogyasztókig. Ezzel nemcsak az import növelésének lehetne gátat szabni, hanem megkezdődhetne az ágazati tevékenység további fehérítése, a legális piaci szereplők segítése.

A sertésstratégia nemcsak az állomány mennyiségi növelését foglalja magába, hanem azt összeköti a minőségi elvárások kiterjesztésével, fokozásával is. Ennek szellemében a szaktárca 2013 őszén döntött a

Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegy és terméktanúsítási rendszer létrehozásáról.

Ennek kidolgozásával, bevezetésével és működtetésével a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a VHT-t bízta meg. A védjegy bevezetése azt szolgálja, hogy a tisztességes piaci verseny fenntartása mellett a kiváló minőségű sertéshús, illetve az abból készült termékek előállítóinak pozitív megkülönböztetésével hívja fel a bel- és külföldi fogyasztók figyelmét a magyar specialitásokra, növelve a magyar sertéshús fogyasztását. Jelenleg már közel 40 állattartó telep, 15 vágó- és feldolgozó üzem valamint 20 kereskedelmi egység szerezte meg a KMS védjegy használati jogát - mondta a VHT titkára.

disznostartegiacimlap

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.