Szíriai lázadók kiképzéséről és felfegyverzéséről tárgyal Törökország és az USA

külföld
2015 január 05., 16:32

Törökország és az Egyesült Államok közel kerültek a megállapodáshoz a mérsékelt szíriai lázadók kiképzése és felfegyverzése ügyében. Az erre irányuló teljes program keretében összesen 15 ezer szíriai lázadót képeznének ki Törökországban, Jordániában és Szaúd-Arábiában. A kiképzés márciusban indulna.

Törökország az első évben 1500-2000 lázadót fogadna, és a helyszínre érkező amerikai katonákkal együtt képeznék ki őket a Törökország középső részén lévő Kirsehir katonai bázison.

A török kormány eddig nem volt különösebben közreműködő az szíriai és iraki területek elfoglaló szélsőséges szunnita terrorszervezet, az ISIS elleni harcban. Annak ellenére, hogy mindkét országgal van közös határa és több állam, valamint a helyi kurd kisebbség is kérte a török hadsereget, az ország még nem küldött katonákat a terroristák ellen. Abba viszont már korábban beleegyezett, hogy hajlandó kiképezni és felfegyverezni az ISIS ellen harcoló erőket, a mársékelt szíriai lázadókat és az iraki kurdokat. Utóbbiak hadseregének, a pesmergáknak jelenleg Ankara jelenleg is nyújt támogatást, és a török kormány már korábban bejelentette, hogy igény esetén az iraki hadseregnek is kész segítséget nyújtani a harchoz.

A török kormány álláspontja azonban továbbra is az, hogy az amerikai légicsapások önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy békét hozzanak a régióba, inkább hosszútávú stratégiát kellene készíteni az stabilitás érdekében, ebben pedig Ankara szerint

mindenképp benne kell lennie Bassár el-Aszad szíriai elnök eltávolításának is.

A török kormány azt mondja, ha az USA ebben hajlandó teljesíteni a kérésüket, Törökország is nagyobb támogatást ad majd a béketeremtéshez. (Reuters)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.