Maradona szerint Fidel Castro jól van

külföld
2015 január 13., 10:44
comments 40

Az elmúlt héten rendre keringett az interneten az a hír, hogy a legendás kubai vezető, Fidel Castro meghalt. Ezt azonban egyetlen hivatalos forrás sem erősítette meg, most pedig Castro régi jó barátja, Diego Maradona mesélt arról, hogy a hétvégén levelet kapott a nyilvánosság elől valóban eltűnt kubai expolitikustól, és ebből kiderült, hogy jól van.

Közel három hónap után ez az első információ Castro állapotáról. Maradona a venezuelai Telesur csatornának nyilatkozott, ebben lehetett látni azt a levelet is, amit Castro küldött neki.

Egy 2011-es találkozó, Maradona és Castro mellett az akkor még életben lévő Hugo Chavez látható (- - / MINCI / AFP)

Maradona elmondása szerint a 88 éves Castro négy oldalas levelében kitért az olajár zuhanására és a három kubai ügynök amerikaiak általi elengedésére is. Maradona pedig elmondta, hogy nagyon örül, hogy Castro jól van, régóta barátok.

Castro több mint egy éve nem szerepelt nyilvánosan, az országot 1959 és 2006 között irányító politikus legutóbb tavaly augusztusban egy fényképen bukkant fel, amikor a venezuelai elnökkel, Nicolas Maduróval találkozott. (AP, Independent)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.