Gyurcsányék buktak akkorát, mint most az Orbán-kormány

POLITIKA
2015 január 15., 11:17
comments 318

Mintegy nyolc hónappal a kormány megalakulása után a 2006-os Gyurcsány- és 2014-es Orbán-kormány hasonló támogatottságvesztést tudhat maga mögött, és szinte megegyező szinten állnak a teljes népesség körében - posztolta a Facebookra a Republicon Intézet. Mutatom:

photo_camera Forrás: Republikon/Facebook

A dinamika persze más, de ahonnan indultak, és ahova jutottak május és január között, az nagyon hasonló.

Az újraválasztott MSZP-ből villámgyorsan szerettek ki az emberek, az őszödi beszéd ezen rövid távon még egy kicsit javított is. Az Orbán-kormány kampányüzemmódban még vonzó volt, az önkormányzati választások után jött a zuhanás, a netadós tüntetéssel, az amerikai kitiltási botránnyal, némi urizálással és számos egyébbel.

2015 elején a Fidesz-KDNP lényegében ugyanannyi támogatót tudhat maga mögött, mint a szocialista párt nyolc évvel ezelőtt ilyenkor. 

Tudjuk, mi lett a vége, de azért van egyéb szempont is.

Orbán népszerűsége a Medián novemberi mérése alapján az októberi 48 pontról 32 pontra esett. Gyurcsány 2006 novemberében 36 pont állt. Csakhogy amíg Orbán ezzel a 32 százalékkal is a harmadik legnépszerűbb politikus, és nincs nála népszerűbb ellenzéki, addig Gyurcsány azzal a 36 ponttal a lista alsó felében szerepelt. Orbánnak például 43 százaléka volt.

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.